Szétvertek egy luxushajót az olimpiai bajnok német gyeplabdások

2012.08.30. 12:20
Az MS Deutschland nevű luxushajón ünnepelte olimpiai aranyérmét két hete a német gyeplabda válogatott. A hajó üzemeltetői most félmillió eurós kárról beszélnek, amit a buli okozott. A szövetség vezetője kiakadt.

Az olimpiai döntőben a hollandokat 2-1-re verő német férfi válogatott és meghívott vendégeik hatalmas ünneplést csaptak. Drága pezsgővel locsolták egymást, szivaroztak, aztán lezúzták a luxushajó berendezését. Legalábbis ezt állítja a hajó tulajdonosa, aki szerint a játékosok és ismerőseik által okozott kár félmillió eurós lehet. A cég képviselője elmondta, hogy a hajó kaszinójában lyukakat égettek a tölgyfaborításba, a kárpitborításon foltok keletkeztek a kilocsolt italok miatt, ráadásul az ünneplés után üvegszilánkok hevertek mindenfelé a fedélzeten. A legnagyobb kárt azonban az okozza, hogy a hajót üzemen kívül kellett helyezni, amíg kicserélik a sérült felületeket, ezzel pedig naponta 75 ezer eurót veszít a tulajdonos.

A játékosok hétfőn bocsánatot kértek az okozott kárért, és egy aláírt hokiütőt adtak ajándékba a hajó kapitányának, de a Bild szerint a tulajdonos most félmillió eurós kártérítést követel a csapattól. A szövetség egyelőre nem kapta meg a számlát, de vezetője, Stephan Abel felháborítónak találja az összeg nagyságát. Az ügy várhatóan a bíróságon folytatódik.