Borkai: Amit itt látunk, a csoda felett van

2012.08.10. 15:39

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt bejelentette, a szintén korábbi olimpiai bajnok Szabó Bence és csapata szakanyagot készített a magyar sport fenntartható fejlődésére, amit hamarosan a kormányzat elé terjesztenek.

Borkai korábban azt mondta, elégedett lenne, ha három olimpiai aranyat szerezne Londonban Magyarország, mert akkor megismételné pekingi teljesítményét a magyar sport. Az öt aranyat csodának nevezte.

Hinnünk kell a csodában, azt mondtam, emlékszem. Amit itt látunk, Londonban, az jóval-jóval a csoda felett van. A jelzők elkoptak, mert ha azt mondom, fantasztikus, snassznak érzem, nem fejezi ki a valóságot. Nyolcadikok vagyunk nyolc arannyal az éremtáblán, Ausztráliából lesz egy hívásom hamarosan, ők is arról érdeklődnek, hogyan törhettünk ennyire előre. Ha engem, de bárki magyar melegítőst meglátnak az olimpiai faluban, csodálattal gratulálnak. Magyarország összenőtt a gratulációval Londonban, ennyiszer talán még sohasem veregették a vállam, mint most.”

Borkai a legjobbaknak járó jutalomról nem beszélt – eddig csak annyit tudunk, nem lehet kevesebb húszmilliónál -, mert még nem ért véget az olimpia, és csak utána fogják közzétenni.

Az átlag feletti szereplésnek is nagyon sok oka van szerinte, arra azonban nem vállalkozott, hogy megtippelje, mennyivel teljesít erőn felül a magyar sport.

A krém nagyon helytállt, vannak fanatikus edzőink, még fanatikusabb versenyzőink, akik rossz körülmények között is a legjobbat hozzák ki magunkból, mert egymásért is csinálják. Ilyenkor sem szabad azonban megfeledkezni a bajokról, az elavultságról, van mit fejlesztenünk a legalsóbb szinteken, ami nélkül az élsport nem létezhet” - ismerte el.

A versenyzőinknek van kisugárzásuk. Most nemcsak az aranyérmesekről beszélek – Gyurta hihetetlenül emberi gesztusáról -, hanem a gátfutóról, Baji Balázsról, aki a kínai világcsúcstartót lekísérte a pályáról. Nagyon jó korban vannak a legjobbjaink, teljesítőképességük csúcsán, néha még afelett is. Valamelyest pedig mi is hozzájárultunk a szerény eszközeinkkel ehhez az eredményhez: mindig mindenki időben megkapta a támogatását, nem kellett aggódnia, mint korábban, hogy még mindig nincs a számláján az ösztöndíja. Csak a sporttal kellett törődniük, ennek pedig látszik az eredménye” - foglalta össze Borkai

Az aranyérmeseket hétfőn 13 óra körül köszöntik a Syma csarnokban, az igazi nagy állami ünnepség a Gyulai István emlékversenyen lesz a Puskás Stadionban, augusztus huszadikán, amikor az egész kormány ott lesz.