Megvan, ki mérgezte meg a dzsúdóst

2012.06.04. 19:28

A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára, Ábrahám Attila hétfőn sajtótájékoztatón utalt arra, hogy megvan az, aki a cselgáncsozó Ungvári Attila italába vagy ételébe doppingszert csempészett.

A sportoló ügyvédje, Ruttner György már korábban felvetette a szándékos mérgezés gondolatát. Most az Index érdeklődésére annyit mondott, hogy a korábbi sportállamtitkár nem beszélt a levegőbe.

„Egyelőre nem szeretnék semmit mondani, csak annyit, valami történt, és valami történni fog. Türelmet szeretnék kérni, várjuk meg, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kitűzze ügyfelem meghallgatásának időpontját” – állította Ruttner.

Ha a lausanne-i székhelyű CAS felmentené a kétéves eltiltását töltő Ungvárit július ötödikéig, akkor indulhatna az olimpián, mert ranglistás helyezése alapján jogosult. Ugyan tavaly február óta nem indult versenyen, korábban annyi pontot gyűjtött, amennyivel garantált lenne a londoni helye.

„Sokszor használtam az életszerűtlen kifejezést, most is tartom magam ehhez, hiszen Attila majdnem biztosan olimpikon, nincs értelme a kockáztatásnak. Az idegenkezűség egyre nyilvánvalóbb. Maximálisan méltányolná a szövetség, ha az elkövetők, vagy az abban érintettek közül valaki színt vallana, ez komoly enyhítő körülmény lenne. Akiken most bélyeg van, tisztázhatnák magukat. Ha viszont nem jelentkeznek, és az igazságszolgáltatás találja meg őket, teljes szigorra számíthatnak” – fejtette ki Ruttner tavaly májusban.

A 73 kilós dzsúdós szervezetében tavaly februárban és előtte találtak tiltott szert, olyan szteroidszármazékot, amit felesleges használnia, és amit a hetvenes években használtak.