Nagy László: Más lesz, de azt ki kell zárnom

2012.08.04. 15:47

A magyar férfi kézilabda-válogatott két vereséggel és egy győzelemmel várja a negyedik olimpiai fordulót. Szombat este negyed tizenegytől Spanyolország az ellenfél.

„Egyik vereség sem jó, így nyilvánvalóan ideig-óráig mindenkit megfogott a dánok, majd csütörtökön a horvátok elleni vereség, de most már csak a spanyolokkal foglalkozunk. A védekezésünk eddig nagyjából rendben volt, nyilván itt is tudunk még javulni, hiszen hibátlan kézilabda sajnos nem létezik. Támadásban mindegyik meccsen szenvedtünk, ezen mindenképpen változtatnunk kell” - mondta Nagy.

„Összességében mindhárom mérkőzésünkön olyan erősségű ellenféllel találkoztunk, amilyenre számítottunk, nem ért minket meglepetés. A horvátok ellen támadásban kevesebb hibával nyilván jobb eredményt érhettünk volna el, ebből tanulnunk kell, és készülni tovább” - folytatta.

„Ami a Barcelona és a Veszprém megegyezését illeti az átigazolásomról, természetesen hozott számomra némi megnyugvást a hír, de most minden erőmmel az olimpiára koncentrálok. Sokan kérdezik, más lesz-e számomra spanyol válogatott ellen pályára lépni, hiszen tizenkét esztendőt töltöttem Barcelonában, és számos barátom játszik az ellenfélnél. Erre azt mondhatom, hogy a pályán ennek nem lesz jelentősége, a lényeg, hogy győzzünk! Más lesz számomra a meccs, de ezt ki kell zárnom, és azért lépünk pályára valamennyien, hogy megismételjük a 2008-as Európa-bajnokságon a spanyolok elleni eredményt, amikor nyolc góllal legyőztük őket. Ha ez sikerül, nagyot lépünk előre” - összegzett.

A legutóbbi Európa-bajnokságon 24-24-es döntetlen született, Nagy akkor 6-6-nál megjósolta: egyik csapat sem nyer.

Mocsai Lajos két helyen változtatott csapatán, Carlos Perez és Gulyás Péter hazautazott, helyükre Putics Barna valamint Laluska Balázs került.