Új hősök születtek
További cikkek cikkek
Hatalmas ünnepléssel fogadta a tömeg a Londonból hazatérő magyar olimpikonokat a Syma csarnokban hétfő délután. A rendezvény előtt a tatabányai cselgáncsozók által leszervezett rezesbanda kezdte fokozni a hangulatot, majd két óra előtt nem sokkal beterelték a tömeget a csarnokba és megérkeztek az első sportolók. Az ünnepséget nem sikerült időben elkezdeni, mivel az elsőként a helyszínre érő kézilabdázókat körbevette a lelkes tömeg. Rövid autogramosztás után a szervezők megkérték a közönséget, foglaljanak helyet, hogy elkezdődhessen a műsor.
A színpad előtt ezután feltűnt Schmitt Pál, aki Gyurta Dániellel és Pars Krisztiánnal beszélgetett. Ekkor az őket fotózók hada késleltette a műsort, ezért a szervezők újra megkértek mindenkit, foglalja el a neki kijelölt helyet. A félórás késéssel megkezdődő ünnepséget a Himnusz és hangos Ria-Ria-Hungária nyitotta meg. A rendezvény kiemelt vendégeinek, Schmitt Pálnak, Semjén Zsoltnak és Czene Attilának a bemutatása után rövid videós összeállítással emlékeztek meg az összes londoni éremről.
A videók után az érmeseket hívták fel a színpadra. Mint kiderült, Szilágyi Áron kivételével mindenki ott volt. Elsőként Borkai Zsolt, a MOB elnöke mondott beszédet, aki az olimpikonok mellett megköszönte az edzők, a szövetségi kapitányok, a rokonok, a MOB-tagok, az egészségügyi dolgozók, és Schmitt Pál munkáját is. Borkai elmondta, büszke a sportolóinkra, akik eredményeikkel és viselkedésükkel is kivívták a világ elismerését.
Követendő példát mutattak
A második beszédet Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes mondta. Semjén szerint „büszke lehet az a nép, amelynek ilyen sportolói vannak", és olimpikonjaink az ország nagyszerű nagykövetei. Beszédében kiemelte, hogy a magyarok határon innen és túl is büszkék lehetnek az olimpikonokra, akik erkölcsileg is példát mutattak. Külön utalt a sérülten küzdő Joó Abigélre és Gyurta Dánielre, aki megígérte, hogy elküldi elhunyt norvég sporttársa családjának aranyérmének másolatát.
Semjén elmondta, Londonban a magyar olimpikonok új mércét állítottak fel. Szerinte a sportot az alapoktól fogva kell építeni, így kiemelt fontosságú az iskolákban tartott mindennapi testnevelésóra. Az utánpótlásneveléshez Semjén szerint az állam minden segítséget megad.
A rendezvényt fél óra után Szózattal zárták a szervezők, azonban a tömeg még sokáig a helyszínen maradt. Rajongók és újságírók hada vette körül a sportolókat. A legnépszerűbbnek Dusev-Janics Natasa, Kozák Danuta és Gyurta Dániel, valamint a kézilabdások bizonyultak, de Mocsai Lajos és Pars Krisztián is csak fél óra elteltével tudta elhagyni a Syma csarnokot.
Még nem mindenki fogta fel az aranyat
Az Index kérdésére megszólaló sportolók szinte mindegyike kiemelte, mennyire erős visszajelzéseket kaptak a közönségtől Londonban és Magyarországon egyaránt. Az elért eredményének minden olimpikon örül, bár elmondásuk szerint még nem mindenki fogta fel, mit is jelent az olimpiai érem. Dusev-Janics Natasa elmondta, büszke az elért két érmére, egyedül csak azért volt szomorú az átadókon, mert tisztában volt azzal, hogy mindenki többet várt tőle, és ő is bizonyítani akart.
Kovács Katalin kiemelte, hogy nagyon sokan állnak az aranyérme mögött. A négyes és kettes kajakban is érmet szerző Kovács „most csak pihenni szeretne, pihenni, pihenni". Pars Krisztián a Semjén Zsolt által az ünnepségen felemlegetett mindennapi tornaóráról is beszélt. Szerinte az anyagi források hiányoznak ahhoz, hogy ez a gyakorlatban sikeresen megvalósulhasson.