Obama is a Dream Teammel van

2012.07.17. 14:19
Az amerikai elnök a 92-es olimpiai bajnok csapatra szavazott, de úgy véli, a mostani keretben is sok a tehetséges kosaras.

Barack Obama szerint jobb volt a 92-es barcelonai olimpián aranyérmet szerző Dream Team, mint a jelenlegi csapat.

„Ez egy generációs dolog. 92-ben néztem a játékokat, Bulls-rajongó voltam, úgyhogy azt kell hogy mondjam, én a Dream Teamre szavazok" - nyilatkozta az elnök az Egyesült Államok-Brazília kosármeccs szünetében az ESPN sportcsatornának. „Az olimpián egyszer sem kerültek ponthátrányba Jordanék, de a mostani is egy nagyszerű csapat, hihetetlenül tehetséges játékosokkal. Minden esélyük megvan, hogy arannyal térjenek haza" - mondta Obama, aki  Bryantről is nyilatkozott.

„Kobe egy igazi versenyző, így lehet arra számítani, hogy beszólogasson, amikor lehetősége nyílik rá" - vélekedett az amerikai elnök a kosarasról. Bryant még a múlt héten okozott kisebb felháborodást azzal, hogy kijelentette: a mostani olimpiai keret megverné a 92-es Dream Teamet.

A Lakers kosarasának megjegyzésére a korábbi klasszisok is reagáltak, Michael Jordan és Charles Barkley és Scottie Pippen is ostorozta Bryantet. A brazil csapat elleni felkészülési mérkőzésen egyébként megszenvedtek az amerikaik, de végül 80-69 arányban nyertek. A pontokból LeBron James harmincat vállalt.