ÖKÖLVÍVÁS

2012.07.28. 14:35

A verseny és lebonyolítás

Tizenhárom súlycsoportban – a férfiaknál tíz, a nőknél három – összesen 286 bokszoló versenyez majd Londonban (250 férfi, 36 nő). A nők most mutatkoznak be az olimpiai programban. A versenyeket egyenes kiesés rendszerben rendezik. A férfiaknál 49-81 kg közötti súlycsoportban a legjobb 16 köz jutásért is rendeznek meccseket, a többi kategóriában a legjobb nyolc közé jutás az első forduló. A tornát július 28. és augusztus 12. között rendezik.

A helyszín

A versenyek a London központjától 8 kilométerre, Kelet-Londonban található ExCeL konferencia- és kiállítási csarnokban rendezik. A létesítményt 2000-ben nyitották meg, az olimpiára apróbb felújításokat végeztek rajta, a versenyekre 10 ezer nézőnek jut hely.

000 Par2481351
Fotó: Leon Neal / AFP

Az olimpiai múlt

1904 óta – az 1912-es olimpiát leszámítva – mindig szerepelt az ökölvívás az olimpia programjában.

A magyarok

Magyarország a hatodik legsikeresebb ökölvívó-nemzet az olimpián. 1928 óta tíz aranyat, két ezüstöt és nyolc bronzot nyertünk. Az első magyar ökölvívó olimpiai aranyérmet Kocsis Antal nyerte 1928-ban, Amszterdamban. A legutóbbit pedig Kovács István, 1996-ban, Atlantában. A legutóbbi magyar érmes Erdei Zsolt volt, aki még a 2000-es játékokon szerzett bronzot.

1996. Atlanta. A kubai Arnaldo Messát legyőző Kovács "Kokó" István az 54 kilogrammos súlycsoport olimpiai bajnoka.
1996. Atlanta. A kubai Arnaldo Messát legyőző Kovács "Kokó" István az 54 kilogrammos súlycsoport olimpiai bajnoka.
Fotó: Al Bello / Europress / Getty

Olimpiai bajnokaink

Sportoló neve Olimpia Versenyszám Egyesület
Kocsis Antal 1928 légsúly FTC
Énekes István 1932 légsúly 51 kg B. Vasutas
Harangi Imre 1936 60 kg Mávag Gépgyári SE
Csík Tibor 1948 harmatsúly 54 kg Szolnoki MÁV
Papp László 1948 középsúly 73 kg B. Vasutas SC
Papp László 1952 nagyváltósúly 71 kg Bp. Bástya
Papp László 1956 nagyváltósúly 71 kg Bp. Vasas
Török Gyula 1960 légsúly 51 kg MTK
Gedó György 1972 papírsúly 48 kg Vasas SC
Kovács István 1996 54 kg Vasas SC

Forrás: mob.hu

A sportág legendás olimpiai alakjai

A sportágnak három olyan bajnoka van, aki háromszor is olimpiát tudott nyerni. Közte a magyar Papp László, aki Londonban 1948-ban lett először első, majd 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben is. Papp mellett két kubai Félix Savón és Teófilo Stevenson nyert három olimpiai bajnoki címet. De olyan legendás profi bokszolók is nyertek olimpiai aranyat, mint Muhammad Ali (1960), George Foreman (1968) és Oscar de la Hoya (1992) is.

Tudta e…

… hogy az ókori Görögországban olyan bokszmeccseket játszottak, amelyekben nem volt sérülés? A küzdelem leginkább a védekezésről szólt.
… hogy az olimpiai tornán nem indulhat 34 évnél idősebb bokszoló?
… hogy az olimpián használt bokszkesztyű súlya 10 uncia, azaz 284 gramm. A tornán 432 pár kesztyű jut az indulóknak?
… hogy a korábbi olimpiákon eddig 171 ország 4823 bokszolója indult és 76 nemzet nyert eddig érmet?
… hogy az ökölvívó tornákon 1952 óta nem rendeznek bronzmeccset?

A legutóbbi világversenyek győztesei

 
 Olimpia  vb  Eb
Férfiak  
 
 
49 kg Cou Si-ming (kínai) - 48 kg* Cou Si-ming (kínai) Szalman Alizadeh (azeri) - 48 kg*
52 kg Somjit Jongjohor (thaiföldi) - 51 kg* Misa Alojan (orosz) Andrew Selby (walesi)
56 kg Vaszil Lomacsenko (ukrán) - 57 kg* Lazaro Alvarez (kubai) Veaceslav Gojan (moldáv)
60 kg Alekszej Tiscsenko (orosz) Vaszil Lomacsenko (ukrán) Fatih Keles (török)
64 kg Felix Diaz (dominikai) Everton dos Santos (brazil) Ray Moylette (ír)
69 kg Bahit Sarsebajev (kazah) Tarasz Szelesztyuk (ukrán) Fred Evans (walesi)
75 kg James Degale (brit) Jevgen Hitrov (ukrán) Makszim Koptyakov (orosz)
81 kg Csang Hsziao-ping (kínai) Julio la Cruz (kubai) Joe Ward (ír)
91 kg Rahim Csacskijev (orosz) Olekszandr Uszik (ukrán) Tejmur Mammadov (azeri)
plusz 91 kg Roberto Cammarelle (olasz) Magomedrasul Medzsidov Magomed Omarov (orosz)
Nők  
 
 
51 kg - Zsen Can-can (kínai) Nicola Admas (angol)
60 kg - Katie Taylor (ír) Katie Taylor (ír)
75 kg - Savannah Marshall (angol) Nagyezsda Torlopova (orosz)

*A pekingi olimpia és az Eb óta változtak a súlycsoportok.

A sportág olimpiai éremtáblája

 
 Arany  Ezüst  Bronz  Összes
Egyesült Államok 48 23 37 108
Kuba 32 19 12 63
Olaszország 15 13 16 44
Szovjetunió 14 19 18 51
Nagy-Britannia 14 11 23 48
Magyarország 10 2 8 20
Lengyelország 8 9 26 43
Oroszország 8 3 9 20