Olimpiai bajnok szorul majd le a dobogóról
Nem lesznek könnyű helyzetben novemberben a választásra jogosult újságírók, amikor az év férfi sportolóját kell megválasztani. Négyen nyertek ugyanis egyéniben olimpiát, és közülük valaki nem lehet dobogós.
Önmagában nem könnyű összevetni, hogy Gyurta Dániel világrekorddal megszerzett aranyérme, vagy Berki Krisztián tornagyakorlata-e az értékesebb. Mindketten angolt vertek Londonban, ami növelte sikerük értékét.
És ott van Szilágyi Áron, aki imponálóan nyerte meg a kardvívást, az elődöntőben valamint a döntőben kétszer annyi tust adott, mint amennyit kapott.
Pars Krisztián egyedül jutott a kalapácsvetés döntőjében nyolcvan méter fölé, még a második dobása is nagyobb volt, mint a pekingi címvédő, londoni ezüstérmes szlovén Kozmusé.
A nőknél egyszerűbb a helyzet, mert a tízkilométeres úszás bajnoka, Risztov Éva és a kajakos Kozák Danuta verseng az első helyért.
Az edzőknél Széles Sándor esélyei elég komolyak a győzelemre, mert Gyurta mellett Risztovot is az ő stábja – Kovácshegyi Ferenc valamint Virth Balázs - készítette fel.
Csapatban a két kajakos egység nagy csatája várható: Dombi Rudolf valamint Kökény Roland a kihívója a női négyesnek. A négyesben Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Fazekas Krisztina ült. A férfi kézisek is számíthatnak egy dobogós helyezésre, ha már Londonban nem sikerült a bravúr Izland katartikus legyőzése után.
A szövetségi kapitányoknál a kajakos Storcz Botond és az úszó Kiss László különversenyébe a tornász Kovács István is beleszólhat, de Mocsai Lajos is sok szavazatra számíthat.