Szombaton döntenek az olimpiára utazó magyar csapatról

2012.06.14. 14:36

A londoni csapat, illetve delegáció személyi összetételéről döntenek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati közgyűlésén, melyen a küldöttek tájékoztatást hallgathatnak majd meg a felkészülés helyzetéről.

Az elfogadására váró javaslat szerint a küldöttséget Borkai Zsolt MOB-elnök vezeti, helyettese - egyben a csapatvezető - Molnár Zoltán, a MOB főtitkára. A csapatvezető helyettese Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója. A küldöttségvezetés további tagjai: Magyar Zoltán, Deutsch Tamás, Leyrer Richárd és Tóth Miklós MOB-alelnökök, Mihók Ildikó marketing igazgató, Szabó Bence sportigazgató, valamint Török Olivér sajtóattasé. A magyar sportolók 24 sportágban mostanáig csaknem 160-an szereztek indulási jogot a londoni olimpiára.

A közgyűlési előterjesztésben szerepel, hogy a londoni olimpiai csapat létszámban nem tudja elérni a pekingit (171), így a kísérői létszám is visszaesik. Ennek nyomán edzők, sportágvezetők, sportegészségügyi szakemberek számára a MOB a jelen állás szerint kicsivel több mint száz fő részvételét tudja biztosítani.