Ungvári transzban van, döntős

2012.07.29. 14:17 Módosítva: 2012.07.29. 14:26

Csernoviczki Éva bronzérme után Ungvári Miklós is az éremszerzés kapujában van, miután két gyors ippongyőzelme után - nem vacakolt sokáig a két szerényebb képességű ellenféllel - a szlovén Draksiccsal megszenvedett. Folyamatosan őrölte riválisát, akit kétszer is megintettek, végül egy jukóval nyert.

04
Fotó: Huszti István

Még szombaton edzője, Bíró Tamás azt mondta: a szlovén mindig nagyon magas átlagon, 60-70 százalék körül teljesít, ezért csak úgy nyerhet tanítványa, hogy tudása legalább 80 százalékát hozza.

Ungvárit nem zökkentette ki, hogy az előző napi mérlegelés után belekötöttek a ruhájába, túl keménynek találták.

A szlovén legyőzése után következett a lengyel Pawel Zagrodnik, aki eredetileg nem jöhetett volna az olimpiára, de az aspiráns másik lengyel motorbalesetet szenvedett. Zagrodnik a brazil Cunhát és az azeri Nazarjant búcsúztatta, Ungvári ellen azonban egyetlen épkézláb akcióra sem volt képes.

Nem úgy a ceglédi versenyző, aki megtörhetetlen lendülettel ment előre, és kiharcolta, hogy a lengyelt kétszer intsék, ami ezúttal is jukót ért, ezzel pedig a legjobb négy közé került.

01
Fotó: Huszti István

A döntőért a spanyol Uriartét kapta, akivel volt egy emlékezetes meccse a bécsi Európa-bajnokság döntőjében, akkor jelentős bírói segítséggel nyert a spanyol, a közönség kifütyülte.

Londonban Ungvári végig irányított, a fojtás kezdeményezése miatt kapott egy jukót. Ha sikerült végigvinni és befognia a spanyolt, akkor korábban véget ért volna a meccs, így öt percig tartott. Azért is, mert a három bíró nem büntette kizárással a lábra fogó spanyolt, pedig ez pár éve tilos.

Ungvári nem beszél a meccsei után, transzban van, lecsukott szemmel közelekedik a folyosón, folyamatosan koncentrál.

A döntőben a grúz Savdatuasvili vár rá, aki eddig gyorsan dobálta az ellenfeleit, a japán Ebinumát fél perccel alatt elhajította. Ungvárin azonban eddig nem sikerült akciót csinálnia egy ellenfelének sem.