Eufrozina, Kende
9 °C
25 °C

Erősebb vagyok, minthogy vabankra vívjak

2012.07.20. 15:32

A vívás mélypontra jutott a csapatkvalifikációban, mert egyetlen csapatunk sincs Londonban. A négy egyéni versenyzőből azonban ha bárkinek jó napja lesz, akár meg is nyerhetik a versenyt.

Szász Emese
Szász Emese
Fotó: Huszti István / Index

Párbajtőrben Szász Emese és Imre Géza jutott ki, utóbbi lényegesen rutinosabb, hiszen már 22 évesen bronzérmes lett egyéniben, 1996-ban. 2004-ben csapatban volt ezüstérmes. Aranya nincs.

A 38 éves Imre úgy gondolja, jobb vívó annál, minthogy mindent egy lapra tegyen fel augusztus elsején.

„Vabankra vívni a gyengék fegyvere. Ennél jobb vívónak tartom magam. Biztos lesz bennem a verseny napján izgalom, de az is biztos, hogy az első győztes meccs szárnyakat adhat. A miénk kiismerhetetlen fegyvernem, nyerte már svájci is, és esett ki az első fordulóban az abszolút favorit, miden idők egyik legnagyobbja, Kolobkov.”

Imre Géza
Imre Géza
Fotó: Huszti István / Index

A férfi csapat második a világranglistán, de a rotációs elv miatt most ők maradtak ki. „Öreg vagyok én már bohócnak” – érzékeltette, már nem tervez Rióig.

Amióta a női szakág 1996 óta a programban szerepel, a magyarok mindig éremmel tértek haza, Nagy Tímea kétszer nyert is.

„Szép ez a sorozat, hát hogyne szeretném folytatni” – mondja Szász Emese, aki a tavalyi, cataniai világbajnokság előtt a ranglista vezetője volt, de a könyökével gondok voltak, meg kell műteni. Visszaesett, pótselejtezőn ért el az olimpiáig.

18
Fotó: Huszti István / Index

„A nyilallás elmúlt, már be sem kell melegednie ahhoz, hogy nagyon jó legyen. A munkát elvégeztem, meglátjuk, aznap mire lesz elég” – összegzett a második olimpiájára készülő Szász, aki csak tanult a pekingi hibájából, ahol váratlanul gyorsan kiesett.