Árpád
-5 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Vajda két napon vitatkozik a szövetséggel

2012.07.19. 11:12 Módosítva: 2012.07.19. 11:12

Vécsi Viktor szerint tanítványa, Vajda Attila képes lehet megvédeni címét a kenu egyesek 1000 m-es versenyében a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián.

„Szerintem megérkeztünk oda, ahol lennünk kell. Másfél hete Attila mélyhátizom-húzódásban szenvedett, négy napot ki is kellett hagynunk a felkészülésben. Múlt hétfőn aztán megint elkezdett edzeni, és pénteken mondtam neki, hogy most már eljutott arra a szintre, amit tudott négy éve, vagy tavaly, a szegedi világbajnokság előtt. Tehát most nagyon jó állapotban van" - mondta a szakember.

Ez elég lesz a győzelemhez? „Nem kell azt gondolni, hogy évről-évre, olimpiáról olimpiára jobb eredmények születnek. Ez nem így van. Az, hogy ott tartunk, mint tavaly ilyenkor, nem kevés."

Vajda két hétig Szolnokon készült - edzője szerint azért, hogy megtörjék a monotóniát és a versenyző ingerekben gazdagabb környezetben legyen - most azonban már újra otthon, Szegeden gyakorol. Vécsi úgy véli, tanítványát még nem érintette meg az olimpia, nincs rajta versenydrukk, tehát teljesen normális körülmények között végzi a napi munkát.

A kajak-kenu versenyek augusztus 6-án kezdődnek, a magyarok 4-én utaznak a helyszínre. „Pekinggel ellentétben most nem nagyon kell akklimatizálódni, örülünk, hogy nem kell hetekkel korábban kiutaznunk, azonban a szombati indulást nagyon későinek tartjuk. Ezt jeleztük is a szövetségnél, de elutasítottak bennünket. Szerettünk volna már csütörtökön kimenni, mert hétfőn már két nagyon fontos pályát kell Attilának leeveznie. Várhatóan a hőmérséklet-különbség is nagy lesz, ehhez a szervezet nem tud ilyen gyorsan alkalmazkodni."

Storcz Botond szövetségi kapitány úgy fogalmazott: azért nem engedték Vajdának a korábbi utazást, mert akkor a csapat többi tagja is előállhatott volna hasonló kéréssel, és a szövetség álláspontja az volt, hogy az egész válogatott egyszerre utazzon Londonba.

Vajda Attila 200 m egyesben is indul az olimpián, de erre a számra nem készül külön. „Teljesen más a két táv, így a rövidebb versenyben nem kell jó eredményt várni tőle" - mondta Vécsi.

A londoni magyar kajak-kenu csapat egyetlen kenusa harmadszor indul a játékokon: 2004-ben harmadik, 2008-ban pedig első lett C-1 1000 m-en.