Ilyen pimasz hattyúdala csak Vinónak lehet

2012.07.28. 20:45

Alekszander Vinokurov méltóképpen zárhatja le pályafutását, a 39 évesen olimpiai bajnoki címmel vonulhat vissza. Őt nem emlegette senki a mezőnyverseny esélyesei között, Mark Cavendishnek és a briteknek szánták az aranyat, a kazahnak azonban mindig is nagyon jó feje volt a versenyekhez. A hajráját is zsigerből, tizedmásodpercek alatta ellenfele butasága miatt indította meg, olimpiai aranyat hozott ez a húzása.

Az olimpiai előtt és még a verseny közben is minden jel arra mutatott, hogy a világ legjobb sprintere, Mark Cavendish és a világ legerősebb csapata, két Tour-menővel, - Froome, Wiggins - felállva simán megszerzi az aranyérmet. A britek, ahogy a tavalyi vb-n is, jóideig kontrollálni tudták a mezőnyt, de elszámolták magukat.

A 250 kilométeres táv elején elengedett szökevények egy később megindult csoporttal összeolvadva végig kitartottak, egymás között meccselhették le a dobogós helyeket. Vinokurovnak azonban az elől lévő 30 kerékpáros is sok volt, nyolc kilométerrel a cél előtt a kolumbiai Rigoberto Uran Urannal megléptek. A páros jól összedolgozott, mire a mezőny kapcsolt, már 10-15 másodperc előnyük volt. Az utolsó kilométeren már biztos volt, hogy kettejük közül kerül ki a győztes. Úgy tűnt, megbeszélték, csak a legvégén hajráznak.

Uran azonban egy gyermeteg hibát vétett, 300 méterrel a cél előtt hátrafelé kezdett forgolódni, és közben nem zárta a szöget Vinokurov előtt. A kazah egy pillanat alatt robbantott, a tekingető Uran azt sem tudta, mi történik vele. Hiába gyorsított, már késő volt. Vinokurov tisztán nyert.

Vinokurovnak ez lehetett a hattyúdala, már tavaly tervezgette a visszavonulását, de egy súlyos sérülésnek is köszönhetően nem hagyta abba. A 2011-es Tour de France egyik legsúlyosabb bukásába került bele, az útról is lesodródott, összetörte magát. Akik látták a felvételeket, ahogy társai támogatják, a - mint kiderült - combcsontját tört versenyzőt, aligha hihették, hogy valaha még komoly versenyt nyerhet. Vinokurov azonban nem ilyen búcsút képzelt el, visszaült a kerékpárjára és a legjobbak közé próbált kerülni. A Tourtól idén újra elbúcsúzott, de nem szakaszgyőzelemmel, mint tervezte, hiába próbálkozott, már nem volt olyan erős, mint sérülése előtt, csak egy negyedik helyet hozott össze az egyik etapon.

A kazah az egyik legnépszerűbb versenyző, hiába volt eltiltva vérdopping miatt, ugyanúgy szeretik most is. Amellett, hogy mindig szívélyesen és jó humorral nyilatkozik, versenyzési stílusa is nagyon bátor. Sosem alkuszik meg, mindig a győzelemre tör, és szereti meglepni a mezőnyt, előszeretettel támadja meg a hajrára készülő csapatokat, a Touron is nyert már így szakaszt. Az olimpiáról is van tapasztalata, 2000-ben Sydney-ben ezüstérmes volt. Akkori klubtársával, a német Jan Ullrichhal osztották el maguk között a helyezéseket.