Visszavonul a kizárt csaló

2012.08.02. 14:30

"Ez volt az utolsó versenyem" - jelentette be blogján az olimpiáról kizárt kínai tollaslabdapáros egyi tagja, Jü Jang (Yu Yang). "Viszlát, tollaslabda-szövetség, viszlát, szeretett sportágam" - írta a bejegyzésében, amiben azt állítja, "szívtelenül összetörték" álmait, írja a Guardian.

Jüt párjával, Vang Hsziao-livel (Wang Xiaoli) együtt azért zárták ki, mert a tollaslabdaverseny csoportkörének utolsó meccsén direkt rosszul játszva kikapott a dél-koreai Dzsung Kjungeun, Kim Hana párostól, akik szintén vereségre játszottak. Ugyanez megismétlődött a C csoportban is, ahol a másik dél-koreai páros az indonézekkel játszott betlimeccset. A nemzetközi szövetség ezután mind a négy párost kizárta a további küzdelemből.

A kínai sportvezetők ugyan bocsánatkérést vártak kizárt sportolóiktól, de Jütől csak egy sértett nyilatkozatot kaptak. Jü továbbra is állítja, hogy nem csaltak, csak erejükkel spóroltak a következő fordulóra - valójában, ha nyertek volna, a másik kínai párossal kerülnek össze. "Csupán annyit tettünk, hogy szabályos keretek között elvesztettük a mérkőzésünket" - írta.

Jü szerint nem sportszerűtlen viselkedésük, hanem a nemzetközi szövetség "ártott a sportolóknak", mert a szokásos egyenes kieséses rendszer helyett az első fordulóban csoportkört szervezett. "Megbocsáthatatlan az egész" - zárta bocsánatkérés helyett.

Az indonéz női páros is elismerte, hogy nem játszottak teljes erőbedobással a kedd esti, botrányos meccsükön a dél-koreai csapat ellen. Mind elmondták, szerették volna elkerülni, hogy a negyeddöntőben a világbajnok kínai duóval kelljen megküzdeniük. A két sportoló elnézést kért mindazoktól, akiknek csalódást okoztak a teljesítményükkel.