Asztalitenisz: Lovas és Jakab csapatkvótát szerezhet az olimpiára

2012.05.02. 10:55

Lovas Petra és Jakab János száll harcba magyar részről az asztaliteniszezők utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, a jövő csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő dohai világselejtezőn.

Mindketten a csapatkvótáért küzdenek majd, egyesben ugyanis csak a már korábban indulási joghoz jutott Póta Georgina és Tóth Krisztina, illetve Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám állhat majd asztalhoz Londonban. Amennyiben Lovasék sikerrel járnak a katari fővárosban, a magyar válogatottak a csapatversenyben is ott lehetnek az ötkarikás játékokon.

A hazai szövetség szerdai tájékoztatása szerint alapesetben a nőknél az első hat, a férfiaknál pedig az első kilenc hely ér majd kvótát Dohában, de ezek a számok változhatnak.

Az olimpiai csapatversenyen a hat földrész legjobbja (az idei világbajnokságon nyújtott teljesítmény alapján, feltéve, hogy 3, 2 vagy 1 játékosa korábban már kvótát szerzett), a rendező ország, valamint az egyesekben legtöbb játékost adó kilenc nemzet vehet részt. Amennyiben kilencnél több nemzet felel meg a kvalifikációs szabályoknak, akkor a csapat-vb-n kialakult rangsor dönt. Dortmundban a magyar nők a 11., a férfiak pedig a 17. helyet szerezték meg.