Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-4 °C
3 °C

Emlékérméket bocsátott ki az MNB a londoni olimpiára

2012.06.25. 11:17

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) arany és ezüst emlékérmék, míg a Magyar Posta Zrt. bélyegek kibocsátásával tiszteleg a július 27-én kezdődő XXX. nyári játékok előtt.

aranyemlekk1

Simon András, az MNB kommunikációs igazgatója emlékeztettet arra, hogy a bank 1968 óta állít emléket érmék kibocsátásával jelentős történelmi és sporteseményeknek. Az első olyan forint emlékérmét, amely az olimpiai mozgalom tiszteletére készült 1980-ban, a Lake Placid-i téli olimpia alkalmából adták ki, majd 1984-től vált rendszeressé a nyári játékok megörökítése. A 2012-es olimpia előtt a hagyományos ezüst mellett arany emlékérmét is kibocsátanak, mely 11 milliméteres átmérőjével illeszkedik "a világ legkisebb aranyérmei" nemzetközi gyűjtői sorozatba.

Az érmék egyébként hivatalos fizetőeszközök, az arany 5000, az ezüst 3000 forint névértékű. A Horváth Andrea által tervezett arany emlékérme hátoldala egy férfi kenust ábrázol, míg a Bitó Balázs tervezte ezüst érmén három női kajakos látható.

prodimgview
Fotó: Magyar Pénzverő Zrt.

Varga Dezső, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a bélyeg egy ország kulturális névjegye, a Magyar Posta pedig tudatosan használja fel a sportot. A londoni olimpia tiszteletére készült bélyegen két magyar sikersportág, az úszás és a kajak látható. A bélyegek az olimpiai eskütétel napján, múlt pénteken jelentek meg,