Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Erdélyi magyar sportoló viszi a román zászlót a paralimpián

2012.08.24. 10:25



Novák Eduárd erdélyi magyar kerékpáros viszi a román zászlót a Londonban szerdán kezdődő paralimpia nyitóünnepségén.

„Nagy megtiszteltetés a zászlóvivői megbízatás. Az aranyéremért szállok versenybe, és úgy érzem, mindent megtettem azért, hogy meg is szerezzem" - nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Novák, aki a 2008-as pekingi paralimpián is a román csapat zászlóvivője volt, és ezüstéremmel tért haza. "Jó felkészülési időszak áll mögöttem. Augusztus elején részt vettem a székely körversenyen, a paralimpia kezdetéig pedig Manchesterben edzek."

A csíkszeredai sportoló gyorskorcsolyázóként kezdte pályafutását, egy autóbaleset következtében azonban elvesztette az egyik lábát, és kerékpárosként folytatta.

Sally Wood-Lamont, a Román Paralimpiai Bizottság elnöke elmondta, Novák Eduárd négy versenyszámban vesz részt a paralimpián, és legalább két érmet várnak tőle. Pontszerző helyre várják ugyanakkor a román csapat másik kerékpárosát, Török Imrét is.

Wood-Lamont szerint a gyengén látók számára szervezett úszóversenyeken is meglepetést okozhatnak a román sportolók. A Maniu Emese Ágnes által edzett kolozsvári Naomi Coirap százméteres hátúszásban, testvére, Samuel Ciorap pedig a hát- és mellúszószámokban képes jó teljesítményre. A román paralimpiai csapatban Florin Cojoc atléta és Dacian Maxin asztaliteniszező található még.