Fazekast nem nevezték az olimpiára

2012.07.12. 10:56

Leadta végleges, 158 fős nevezését a londoni olimpiára a Magyar Olimpiai Bizottság. Fazekas Róbert diszkoszvetőt nem nevezték.

A MOB tájékoztatása szerint szerdán véglegesítették a sportolók létszámát és regisztrálták az indulók adatait a londoni szervező bizottságnál (LOCOG). „Ezek alapján hatályba lépett a magyar olimpikonok nevezése és akkreditálása a nyári játékokra. Mától a Magyar Olimpiai Csapat tagjai londoni résztvevőnek tekinthetőek.”

Molnár Zoltán csapatvezető a Magyar Atlétikai Szövetség elnökének, Gyulai Miklósnak az egyetértésével nem nevezte Fazekas Róbert diszkoszvetőt.

Gyulai hétfőn jelezte, hogy egy olimpiai A szintet teljesítő atléta fennakadt egy versenyen kívül elvégzett doppingellenőrzésen. Az A minta vizsgálata során sztanozolol nyomaira bukkantak a szakemberek.

A MOB közleményében hangsúlyozza, hogy „az Olimpiai Charta, a MOB Alapszabály és a Sporttörvény felhatalmazza a Magyar Olimpiai Bizottságot arra, hogy mely sportolót nevezze és akkreditálja az olimpiára. A felhatalmazás alapján a MOB kizárólagos jogosítványa azt eldönteni, hogy ki képviselheti a magyar színeket az olimpián."

A londoni játékok július 27-én kezdődnek, és másnap már 22 magyar kezdi meg versenyeit.

A magyar olimpiai csapat



ASZTALITENISZ (4 induló)          
Pattantyús Ádám, Zwickl Dániel, Póta Georgina, Tóth Krisztina

ATLÉTIKA (19)                      
Baji Balázs (110 m gát), Deák Nagy Marcell (400 m), Helebrandt Máté (20 km gyaloglás), Kazi Tamás (800 m), Kiss Dániel (110 m gát), Kovács Tamás (maraton), Kővágó Zoltán (diszkosz), Kürthy Lajos (súlylökés), Minczér Albert (3000 m akadály), Pars Krisztián (kalapácsvetés), Szabó Attila (tízpróba), Erdélyi Zsófia (maraton), Farkas Györgyi (hétpróba), Juhász Vanda (gerelyhajítás), Kálovics Anikó (maraton), Madarász Viktória (20 km gyaloglás), Márton Anita (súlylökés), Orbán Éva (kalapácsvetés), Rakonczai Beáta (maraton)

BIRKÓZÁS (7)
Hatos Gábor (szabadfogás, 74 kg), Ligeti Dániel (szabadfogás, 120 kg), Módos Péter (kötöttfogás, 55 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg), Bácsi Péter (kötöttfogás, 74 kg), Deák Bárdos Mihály (kötöttfogás, 120 kg), Sastin Marianna (női, 63 kg)

CSELGÁNCS (8)                  
Ungvári Miklós (66 kg), Csoknyai László (81 kg), Madarász Tamás (90 kg), Bor Barna (+100 kg), Csernoviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57 kg), Mészáros Anett (70 kg), Joó Abigél (78 kg)

EVEZÉS (4)                    
Simon Béla, Széll Domonkos (férfi kormányos nélküli kettes), Hirling Zsolt, Varga Tamás (férfi könnyűsúlyú kétpár)

HEGYIKERÉKPÁR (2)              
Parti András, Benkó Barbara

HOSSZÚTÁVÚSZÁS (2)              
Gercsák Csaba, Risztov Éva

KAJAK-KENU (13)                      
Dombi Rudolf, Kökény Roland (K-2 1000 m), Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel (K-4 1000 m), Dudás Miklós (K-1 200 m), Vajda Attila (C-1 200 és 1000 m), Kozák Danuta (K-1 500 m, K-4 500 m), Kovács Katalin (K-2 500 m, K-4 500 m), Douchev-Janics Natasa (K-1 200 m, K-2 500 m), Szabó Gabriella (K-4 500 m), Fazekas Krisztina (K-4 500 m)

KERÉKPÁR (1)                  
Lovassy Krisztián (mezőnyverseny)

KÉZILABDA (14)               
férfi válogatott (Fazekas Nándor, Mikler Roland, Gulyás Péter, Harsányi Gergely, Mocsai Tamás, Nagy László, Császár Gábor, Lékai Máté, Schuch Timuzsin, Zubai Szabolcs, Ilyés Ferenc, Pérez Carlos, Iváncsik Gergő, Vadkerti Attila, tartalék: Laluska Balázs)

MŰUGRÁS (2)            
Gondos Flóra, Barta Nóra

MŰÚSZÁS (2)                  
Czékus Eszter, Kiss Szofi

ÖKÖLVÍVÁS (3)                  
Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg), Harcsa Zoltán (75 kg)

ÖTTUSA (4)            
Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta

SPORTLÖVÉSZET (3)              
Bognár Richárd (dupla trap), Sidi Péter (puska), Csonka Zsófia (pisztoly)

SÚLYEMELÉS (1)                  
Nagy Péter

SZÖRF (2)                  
Gádorfalvi Áron, Detre Diána

TENISZ (2)                    
Babos Tímea (páros), Szávay Ágnes (egyes, páros)

TORNA (3)            
Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Böczögő Dorina

TRIATLON (1)                                          
Kovács Zsófia

ÚSZÁS (31)                      
Balog Gábor, Bernek Péter, Bohus Richárd, Biczó Bence, Cseh László, Financsek Gábor, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Kis Gergő, Kozma Dominik, Molnár Ákos, Pulai Bence, Rákos Patrik, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid, Zámbó Balázs, Dara Eszter, Gregus Brigitta, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Joó Sára, Kádas Vivien, Kapás Boglárka, Mutina Ágnes, Povázsay Eszter, Risztov Éva, Szekeres Dorina, Szilágyi Liliána, Sztankovics Anna, Tompa Orsolya, Verrasztó Evelyn

VITORLÁZÁS (1)                    
Berecz Zsombor (Laser)

VÍVÁS (4)                  
Imre Géza (párbajtőr), Szilágyi Áron (kard), Mohamed Aida (tőr), Szász Emese (párbajtőr)

VÍZILABDA (26)                
férfi válogatott (Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Nagy Viktor, Steinmetz Ádám, Szécsi Zoltán, Szivós Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Varga Tamás)
női válogatott (Antal Dóra, Bolonyai Flóra, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Czigány Dóra, Drávucz Rita, Gangl Edina, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Menczinger Kata, Szűcs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó)