Kikapott az olaszoktól a magyar pólóválogatott

2012.07.16. 20:31

A világbajnok olaszoktól egy góllal kikapott az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a margitszigeti Vodafone Kupán, amely mind a négy résztvevő számára az utolsó felmérő a londoni nyári játékok előtt. Kemény Dénes csapata a vasárnap nyitókörben 9-4-re legyőzte Spanyolországot.


Ez volt a két válogatott 137. egymás elleni meccse, a magyar válogatott a legutóbbi négyen nyert, így a januári, hollandiai Európa-bajnokság bronzmérkőzésén, s a múlt hónapban a cosenzai tornán is.
A hétfői találkozón már az első magyar támadás eredményes volt: emberelőnyben Kiss Gergely biztos kézzel lőtte ki a jobb felső sarkot. A válasz is hamar jött, a jól megjátszott fórok után az előny már az olaszoknál volt, két góllal elhúztak (1-3). Hárai Balázs centerből látványos megoldással szépített még az első szünet előtt (2-3).

A második negyedben - Kásás Tamás parádés labdaszerzése után - Biros Péter lőtt át a szélről, de ötméteresből visszavették a vezetést a vendégek, igaz, csak átmenetileg, mert Kiss balja másodszor is villant (4-4). Fórból sikerült az olaszoknak újból előnyre szert tenniük, kétszer is, előbb Varga Dénes, majd a triplázó Kiss egyenlített, szintén emberelőnyből (6-6). Kivételesen akciógólból lett 7-6 az ellenfélnek, az egyenlítést - hat az öt elleni játéknál - Madaras Norbert találata jelentette, de egy újabb távoli lövéssel a vendégek vonulhattak előnnyel a nagyszünetre (7-8).

A kapuban Nagy Viktort váltó Szécsi Zoltán védésével indult a harmadik negyed, aztán egy bődületes erejű és pontosságú, távoli Kásás-bombával folytatódott (8-8). Olasz szempontból előnyből szerzett góllal alakult 9-8-ra, majd egy messziről becsorgó lövéssel 10-8-ra az állás, miközben a magyar akciók befejezésébe rendre hiba csúszott.

A jelentős hátrány miatt a záró nyolc percben fogós feladat várt a magyar csapatra, amely pontatlan maradt a befejező negyedre is. Csaknem hat perc futott már le a játékrészből, amikor Madaras fórból szépített (9-10). Bő fél perccel a vége előtt ismét emberelőnyhöz, majd dupla fórhoz jutott a magyar válogatott, de kihagyta, így az ausztráloktól vasárnap meglepő vereséget szenvedő olaszok nyertek.

Olaszország-Magyarország 10-9 (3-2, 5-5, 2-1, 0-1)A magyar góldobók: Kiss G. 3, Madaras 2, Hárai, Biros, Varga Dénes, Kásás 1-1 A torna második napjának másik mérkőzésén:
Spanyolország-Ausztrália 7-7 (3-2, 1-1, 2-1, 1-3)

A keddi zárónap programja:
16:15 ó: Olaszország-Spanyolország
18 ó: Magyarország-Ausztrália

A férfitorna keretében női vízilabda-mérkőzést is rendeznek: Magyarország és Spanyolország egyformán londoni olimpiai résztvevő válogatottja 14:30-tól csap össze a Hajós uszoda 50-es medencéjében.