Magyar egyetemisták takarítanak az olimpiai sajtóközpontban

2012.07.24. 18:22

Több magyar is fizetett munkásként dolgozik a pénteken kezdődő londoni olimpia sajtóközpontjában.

„Szinte mindenki tanul közülünk, és most nyárra vállalt itt munkát három hétre vagy két hónapra" - mondta az MTI-nek Vasadi Zsófia, aki japán-angol szakos az egyetemen, és éppen kedd este derül ki, hogy felveszik-e egy másik szakra is.

A vele párban takarító Nagy Madléna - ő ötödéves pszichológia szakos hallgató lesz a következő tanévben - jelezte: Zsófiával ellentétben ő kimondottan csak az olimpia három hetére vállalt munkát Londonban.

„Tavaly októberben jelentkeztünk a nyári munkára. Januárban és februárban volt Budapesten a felvételi beszélgetés, természetesen angolul, majd egy hónappal később kaptunk értesítést, hogy jöhetünk. Már írt rólunk a Daily Mail is, mint magyar napszámosok az olimpián, de az nem igaz, hogy mostoha körülmények között laknánk" - tette hozzá Vasadi Zsófia.

Ez utóbbival kapcsolatban harmadik társuk közölte, szó sincs arról, hogy rosszak lennének a körülmények. "Konténerekben lakunk, de van internet, háromszori étkezés" - mondta Barta Bettina, aki úgy tudja, hogy 220-250 magyar dolgozhat takarítóként az olimpia különböző helyszínein.