Olimpiai sportágat akarnak a kick-boxból

2012.05.19. 16:34

A Nemzetközi Kick-Box Szövetség (WAKO) azt szeretné, ha idővel a sportág bekerülne az olimpiai műsorba Leyrer Richárd, a szervezet első alelnöke szerint. A sportvezető az MTI-nek elmondta, az Európai Olimpiai Bizottságok elnöke, Patrick Hickey támogatásáról biztosította a szervezetet, ezzel négyre emelkedett a biztató levelek száma, korábban ugyanis Ázsiából, Afrikából és Amerikából is kaptak támogató sorokat.

Leyrer elmondta: úgy érezték, ha a kontinensek olimpiai bizottságai támogatják a kezdeményezést, az jó kiinduló pont, de tisztában vannak azzal, hogy rengeteg munka van még hátra. A bekerülésért óriási harc van, de meg kell ragadni az alkalmat.

Leyrer szerint a sportág az utóbbi időben rengeteget fejlődött, Magyarországon jelenleg 5-6 ezer igazolt versenyző van. A sporttörvény változása után nagyon pozitív tapasztalataik vannak, ahogy fogalmazott: úgy érzik, maximális támogatást élveznek. Szeged hetedszer nyerte el kick-box Világkupa rendezési jogát. A hétvégi versenyre három kontinens - Európa, Afrika, Ázsia - 25 országának 800 versenyzője érkezett. A rendezvény a sportág nemzetközi szervezete, a WAKO legnagyobb szabású hazai versenye, melyet eddig tizenhétszer rendezték meg.