Vencel
13 °C
23 °C

Szász: Ha jól bemelegítek, nincs baj

2012.07.24. 17:36

Csak négy magyar vívó utazik a londoni olimpiára, de korántsem elképzelhetetlen, hogy szép eredményekkel tér majd haza a csapat.

Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke kedden fogadást adott a tőröző Mohamed Aida, a párbajtőröző Szász Emese és Imre Géza, valamint a kardozó Szilágyi Áron és edzőik tiszteletére. A budapesti összejövetelen annak a reményének adott hangot, hogy mind a négy vívó nyugodtan versenyez és sikeresen szerepel majd.

Megemlítette, hogy jobb lett volna nagyobb teremben rendezni a találkozót, de a kvalifikációs versenyeken elért eredmények alapján most ekkora is elég volt. Ehhez is kapcsolódva a távlati elképzelésekre utalva jelezte, hogy közép-, illetve hosszú távú tervet kell kidolgozni, amelyhez valószínűleg meglesz a támogatás, és a cél az, hogy közösen jó irányba tereljék a sportágat.

A második olimpiájára készülő Szász Emese az MTI-nek elmondta, hogy most kevésbé izgul, mint négy éve. "Könyöksérülésemből felépültem, ha jól bemelegítek, nincs baj" - utalt arra, ami miatt a vártnál nehezebben, az utolsó lehetőséget megragadva tudta csak kiharcolni a részvétel jogát.

A vívócsapat vezetője Kamuti Jenő, a szövetség tiszteletbeli elnöke, olimpiai ezüstérmes egykori tőrvívó lesz. A négy versenyző közül elsőként az immár ötödik olimpiáján szereplő Mohamed Aida indul útnak, ő már csütörtök este gépre száll, majd pénteken követi őt Szász Emese és Szilágyi Áron, végül vasárnap utazik Imre Géza. A hétvégén már két magyar is pástra lép: Mohamed szombaton, Szilágyi vasárnap versenyez.