Ausztriában kezdi az évet a Turán, Zsiros ralis páros

2013.01.02. 12:27

Az Európai Rally Bajnokság (ERC) csütörtökön rajtoló ausztriai futamán kezdi a 2013-as szezont a Turán Frigyes, Zsiros Gábor duó, amely a tervek szerint idén ismét nemzetközi versenyeken indul majd. A Turán Motorsport közleménye szerint a magyar páros a 30.  Jännerrallye-n a Subaru Impreza R4 versenyautóval áll rajthoz.

Az ERC idénynyitó ausztriai versenyére tavaly 140 ezer néző volt kíváncsi a helyszínen. A hivatalos rajtceremóniát csütörtökön este rendezik, majd pénteken 10, szombaton pedig 8 gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük a résztvevőknek. A pályák részben kavicsosak, részben murvásak, de az időjárási előrejelzések szerint nagy valószínűséggel hó borítja majd a talajt az elkövetkező három napban.

"Az autót alaposan kipróbáltunk a Mikulás Rallye-n, igyekszünk, hogy az osztrák pályákra is megtaláljuk a megfelelő beállításokat, és gumit is jól válasszunk - idézte a közlemény Turán Frigyest. Izgalmas lesz újra nemzetközi mezőnyben autózni, és reméli, hogy jó eredménnyel nyitják az új évet - tette hozzá.

A Linz közelében sorra kerülő Jännerrallye teljes versenytávja 825 kilométer, ebből a gyorsasági szakaszok hossza 248 kilométer.