Magyar lány sikereitől hangos a golfvilág

2013.01.05. 08:55

Rózsa Csilla, aki az Év Junior Golfozója 2012 díj győztese, és év végén második lett a World Junior Golf Series amerikai állomásán, első helyen végzett a juniorok világranglistáján (World Junior Golf Ranking), továbbá elnyert egy egyhónapos golfösztöndíjat a világhírű edző, Tom Burnett világhírű akadémiájáraa floridai Jacksonville-be.

A fiatal versenyző, aki a napokban ünnepli a tizenhatodik születésnapját, lelkesen nyilatkozott decemberi győzelméről. „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a dobogó második fokára állnom a World Junior Golf Series utolsó, évzáró állomásán. A bajnokság évről évre erősebb, a világ minden tájáról érkeznek jobbnál jobb, 12-19 év közötti versenyzők. A tavalyi 14-hez képest idén már 19 ország 81 játékosa mérte össze a tudását. Mind a fiúk, mind a lányok pluszos hendikeppel rendelkeznek, tehát igencsak meg kell dolgozni a jó helyezésekért.”

„A versenyre úgy érkeztem, hogy már néhány hét téli felkészülés állt mögöttem, az amerikai edzőm, Tom Burnett vezetésével. Az előző idényhez hasonlóan 2012-ben is áttekintettük a teljes évet, értékeltük az eredményeket, a fejlődésemet, továbbá kitűztük az új évre szóló célokat. A bajnokság előtt az járt a fejemben, hogy a pályán jól érezzem magam. A jó hangulathoz hozzásegítettek az amerikai golfozó barátaim is, akik caddie-ként kísértek végig a versenyen. Amellett, hogy sikerült a szó legnemesebb értelmében játszanom, és ennek köszönhetően a második helyen végezni, úgy érzem, még maradt bennem néhány ütés. Azért így is elégedett lehetek, hiszen a junior világranglista élén állok, ráadásul a “World Junior Golf Series Player of the Year titulust is elnyertem, azaz a én lettem az év játékosa a sorozaton.”

Rózsa Csilla eredményei 2012-ben:

Nemzetközi eredmények

A World Junior Golf Ranking, azaz a junior golf világranglista vezetője

World Junior Golf Series (WJGS) Player of the Year, azaz az Év Játékosa a WJGS versenysorozaton

WJGS, American Junior, St Augustine, Florida 2. hely

European Young Masters 7. hely

World Junior Golf Series, German Harder Masters 3. hely

International Match Play Trophy, Németország 3.

Duke of York Young Champions Trophy 7. hely

World Junior Golf Series, Polish Junior Open 8. hely

French International Ladies Championship – Rotschild Trophy 18. hely    

Hazai eredmények

Az Év Junior Golfozója 2012-ben

Az Év Golferedménye díj nyertese 2012-ben

Magyar Amatőr Golfbajnokság 1. hely

Magyar Amatőr Nyílt Golfbajnokság 3. hely

Magyar és Nyílt Junior Amatőr Golfbajnokság 1. hely