Szalay most csak a 72. lett a Dakaron

2013.01.11. 09:58

Komoly problémákkal küzdött csütörtökön a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, amely végül a 72. időt érte el a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali hatodik szakaszán, s jelenleg az összetettben a 30.

Az etap 767 kilométeréből 454 volt szelektív, ez két részből állt, s Szalayéknak már rögtön az elsőn súlyos technikai gondjuk adódott.

"Tönkrement valami a kormányszervóban, és ettől úgy beállt a kormány, hogy meg sem lehetett mozdítani" - mondta csapata közleménye szerint a nap végén Szalay, hozzátéve, hogy szerencséjükre csak a dűnesor után romlott el a szervó. Ezt követően próbálták megjavítani, ám nem jártak sikerrel, így inkább levágták a szíjat, s szervó nélkül folytatták a versenyt.

A gyorsasági szakasz két része közötti átvezető részen a szervízcsapat is megpróbálkozott a szereléssel, eredménytelenül, azaz egész nap szervó nélkül küzdött a pályával a magyar kettős, mely végül a szakaszgyőztes Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz katari, spanyol duó idejétől közel négy órával elmaradva zárt. Ezen felül vélhetőleg büntetést is kap majd az Opel Dakar Team egysége, mivel némi késéssel érkezett meg a célba.

A viadal honlapja péntek délután is csak 75 beérkező autóst regisztrált, s a Sebestyén Sándor, Bognár József kettős, illetve a Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió nincs ezek között. Ugyanakkor csapatuk tájékoztatása szerint helyi idő szerint hajnali 1 órakor beértek a célba, s már megkezdték a pénteki etapot.

6. szakasz, Arica-Calama, 767 km (benne 454 km szelektív szakasz):

Autósok (75 célba érkező alapján):

1. Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz (katari, spanyol, Buggy) 3:32:08 ó

2. Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Mini) 8:36 p hátrány

3. Robby Gordon, Kellon Walch (amerikai, Hummer) 13:52 p h.

...72. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 3:59:38 ó h.

Összetettben:

1. Peterhansel, Cottret 14:36:16 ó

2. al-Attijah, Cruz 1:18 p hátrány

3. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 42:31 p h.

...30. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 7:03:29 ó h.

Motorosok:

1. Francisco López (chilei, KTM) 3:36:21 óra

2. Ruben Faria (Puerto Ricó-i, KTM) 2:34 perc hátrány

3. Ciryl Despres (francia, KTM) 3:48 p h.

Összetettben:

1. Olivier Pain (francia, Yamaha) 15:35:23 óra

2. Despres 2:22 perc hátrány

3. David Casteu (francia, Yamaha) 4:48 p h.

Az autósoknak pénteken a Calama és Salta közötti 754 kilométert kell teljesítenie, ebből 220 kilométer lesz a mért szakasz. A motorosokra 806 kilométer, s ebben ugyancsak 220 kilométer mért szakasz vár. A Peruból indult, január 19-én záruló viadal mintegy 8400 kilométeres távjának 153 autó, 183 motorkerékpár, 75 kamion és 38 quad vágott neki. A verseny Argentína érintésével a chilei Santiagóban fejeződik be.