Michelisz februárban már teszteli a Hondát

2013.01.13. 16:28

Februárban már tesztelheti a túraautó-világbajnokságra (WTCC) tervezett Honda Civic prototípusát a privát vb-győztese, Michelisz Norbert, akinek Zengő Zoltán csapatfőnök szerint az idei év az új versenygép tanulásával telik majd.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) közleményében idézte a Zengő Motorsport vezetőjét, aki elárulta, hat hónapos tárgyalássorozat előzte meg azt, hogy végül szerződést kötöttek a Hondával.

„A tavalyi portugáliai versenyen jöttek oda hozzánk, hogy érdekelne-e minket az egyik privát autójuk" - mesélte Zengő. „Mondtak egy összeget, majd elkezdtük figyelni egymást, ugyanakkor folyamatosan tárgyaltunk velük. Nagyon büszke vagyok arra, hogy biztosítani tudtam Norbi számára egy gyári autót, amellyel a legmerészebb álmainkat is valóra válthatjuk."

A csapatvezető hozzátette, az idei esztendő nagy részét feláldozzák a tanulásra annak érdekében, hogy 2014-ben az abszolút vb-címért küzdhessenek majd. Elmondta azt is, hogy a Honda gyári csapatának két versenyzője, az olasz Gabriele Tarquini és a portugál Tiago Monteiro fizetést kap majd a versenyzésért a japán autógyártól, Michelisz viszont nem.

„A Honda számára az elsőszámú projekt a WTCC, és kimondták, két éven belül meg kell szereznie valamelyik pilótának az abszolút világbajnoki címet" - fogalmazott Zengő. „Norbi számára a fizetésen kívül ugyanazokat a feltételeket biztosítják, mint a gyári csapat pilótáinak, azaz az összes teszten ott lesz, minden fejlesztést megkap."

A csapatvezető azt mondta, márciusban kapják meg a 2013-as Hondát, de addig - februárban - Michelisz egy spanyolországi teszten kipróbálhatja majd a 2012-es prototípust.

„Norbitól az idén azt várhatjuk, hogy egyre jobb eredményeket hozzon, néhányszor álljon dobogóra, és ha az év végén ötödik helyen végez az abszolútban, már nagyon elégedett leszek" - tette hozzá Zengő, aki azt is elárulta, a továbbiakban is számítanak Wéber Gáborra, Michelisz tavalyi csapattársára, aki a teszteken részt fog venni, illetve szeretnék őt rajthoz állítani a prototípussal egy-két versenyen is. A jövő évben ugyanis ismét két pilótával akar szerepelni a WTCC-ben a Zengő Motorsport.

Gyulay Zsolt, az MNASZ elnöke, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, már az is fantasztikus eredmény, amit Michelisz eddig elért, az új szerződéssel pedig garantált a magyar pilóta töretlen fejlődése. „A Honda gyári autójával valóra válthatja saját és csapata álmát, és megszerezheti az abszolút világbajnoki címet is".

A Zengő Motorsport csütörtökön jelentette be, hogy Michelisz a következő két évben az új, gyári fejlesztésű Honda Civic WTCC-vel versenyez majd a túraautó-vb-n.