Károly, Karola
-1 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Férfi mezőnyben lett dobogós a magyar női motoros

2013.01.14. 13:19

Kovács Nikolett ismét felállhatott a dobogóra Katarban, a hétvégén rendezett nemzetközi gyorsaságimotoros-versenyen, a Stock600-as kategóriában.

A magyar versenyző menedzsmentjének hétfői tájékoztatása szerint Kovács idén a Katari Autó és Motorkerékpáros Szövetség (QMMF) színeiben indul majd a futamokon, s az év első eseményén rögtön sikerült dobogóra állnia a férfiak mezőnyében.

A beszámoló szerint a magyar motoros az időmérő edzésen a harmadik rajthelyet szerezte meg, s az első futamon harmadikként ért célba. A második verseny már nem alakult jól Kovács számára, aki a táv felénél a második helyen haladt, ám a motor hátsó gumijának gyors kopása miatt a viadal második felében lelassult, s végül lecsúszott a dobogóról. A következő fordulót március közepén rendezik.