Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Usain Bolt kipurcant a 400 méteren

2013.02.11. 14:50

Usain Bolt az idei moszkvai világbajnokságon három aranyat célzott meg. Ahogy az olimpián is, 100 és 200 méteren és 4x100-as váltóban van jó esélye nyerni. Az biztos, a 400 méter nem az ő száma, egy felkészülési versenyen teljesen kikészült tőle.

Bolt a szezonban először versenyzett, a Jamaicában rendezett Camperdown Classicon a 400 métert választotta, ahol teljesen kifutva magát a harmadik lett, bár 46,74-es idejével megnyerte a futamát. Az utolsó ötven méterig nagyon jól tartotta magát, de a táv végét elgörcsölte, és nagyon szűken nyert. A legnagyobb futásai után is mindig frissnek tűnő Boltnak nem esett jól a 400, a célba érkezés után a földre rogyott, és percekig feküdt a stadion gyepén.

„Egy kicsit ideges voltam, úgy jöttem ide, hogy nyerek, de elégedett vagyok, hogy sérülés nélkül győztem a futamban. A 46,74-es idő a szezon ebben a szakaszában azt mutatja, hogy jó formában vagyok" - nyilatkozta Bolt. A kingstoni versenyt Warren Weir nyerte 46,21-gyel.

A sprinter a versenyszezon előtt még fut majd 400 métert, ha edzője úgy gondolja, még kétszer is. Bolt utoljára három évvel ezelőtt versenyzett négyszázon, akkor 45,87-et tudott, de a legjobb idejét, 45,28-at még 2007-ben futotta.

Bolt valószínűleg sosem fog nagy versenyen 400-at futni, ha változat is programján, akkor valószínűleg a távolugrást fogja beépíteni a számai közé. A londoni olimpia után azonban felmerült, hogy egy külön versenyen meccselhetne 400-on a 800 méter világrekordere, David Rudisha ellen. A kenyai futó a felkészülési szezonban szintén elindul 400-as futamokon, 45,50-es legjobbja Boltéhoz közel van, így szoros versenyük lehetne.