Őrjítő, nem jött ki belőlük a maximum

"Törött csigolyával vállalhatatlan az élsport” – állapította meg szomorúan Szávay Ágnes, aki bejelentette, amit már korábban is sejteni lehetett: 24 évesen visszavonul. A teniszezőnő öt tornát nyert – a pekingi győzelme volt a legértékesebb, egyúttal a legdrámaibb -, tizenharmadik helyen is állt a világranglistán, ha egészséges, valóra válhatott volna az álma, toptízes játékos lesz. Gerincfájdalmai miatt azonban kénytelen volt abbahagyni.

Szávay korábban a fehérorosz Azarenkával párosozott, aki most világelső, Grand Slameket nyer, őrjítő lehet a tudat, hogy Szávayra akár ez a karrier is várhatott volna, ha éppen nincs idegbecsípődése és az állandó fájdalom. Számtalan orvosnál megfordult, de nem tudták rendbe hozni. „A budapesti győzelmemkor is üvölteni tudtam volna a fájdalomtól” – emlékezett vissza.

Hat évvel 1992-es olimpiai győzelme után a kajakos Czigány Kinga is gerincproblémái miatt fejezte be, pedig még akkor is csak 26 éves volt. Legalábbis az akkori újsághírek erről szóltak. Azóta viszont kiderült, hogy lelkileg is elfáradt, mert míg a Barcelonában győztes négyes hajóban egy összetartó csapat evezett (Kőbán, Mészáros és Dónusz volt mellette), négy évvel később már hidegháborús jelzőkkel lehetett érzékeltetni az állapotokat. Az állandó kézzsibbadás mellett ez is az igazsághoz tartozik.

Czigány Kingát a Telesporthoz hívta idősebb Knézy Jenő, munkáját várandóssága miatt adta fel, Kanadában – Ottawához közel - él jelenleg, két gyerekével, férjével.

A kalapácsvető Kiss Balázs viszont valóban sérült volt, amikor 2004-ben befejezte. 1996-os olimpiai sikere után már egyetlen világverseny sem volt, amelyre zökkenőmentesen fel tudott volna készülni. 2000-ben ugyan kvótát szerzett – tizedik volt a világranglistán -, lemondta a részvételt nyak- és hátfájdalmai miatt, esélye sem volt címének megvédésére. Megható volt egyik interjújában, hogy álmodozni nem érmekről, dobogóról, hanem már csak arról szokott, hogy belép a dobókörbe, és fájdalom nélkül kezd el forogni.

Balzsay Károly porckorongja is lerövidítette a 32 éves bokszoló pályafutását, pedig két szervezetnél is a nagyközépsúly világbajnoka volt. Gerincműtét után így is igen sokat kihozott pályájából.

Lőwy Dóra olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, aki valósággal berobbant a csapatba az 1999-es világbajnokságon – az All Star csapatba is beválasztották a balszélsőt -, utána viszont megsérült a térde. A sydney-i olimpiára kivitte Mocsai Lajos kapitány, de csak perceket kapott, hovatovább így is fontos gólokat lőtt. 34 válogatott meccsen 104 góllal kénytelen volt elköszönni a legjobbaktól.

Szintén nem lehetett a magyar sport hosszú távú értéke Hoffmann Nóra, aki a juniorok közt második volt jégtáncban. Balszerencsés volt korábbi párjával, Elek Attilával, még inkább peches saját sérüléseivel – agyrázkódása után újra kellett korizni tanulnia -, majd amikor már rendeződhetett volna a sorsa, a honosított Maxim Zavozin elégelte meg a hazai körülményeket, a pénztelenséget, az örökös fagyoskodást. Amikor pedig már lett volna pénzük a felkészülésre, akkor a korcsolyázó Moszkvában megtalálta komfortját, edzősködni kezdett, és élvezte életét.

A dzsúdós Nagy Zsuzsa 17 évesen fordított hátat az öltözőnek. Pedig ösztönösen ráérzett a sportágra: mindmáig a legfiatalabb, aki Eb-t nyert. 15 éves volt és 171 napos, amikor nem volt nála jobb 1992-ben. Négy éve dzsúdózott győzelme előtt, és mint később a Digisportnak beszélt róla, elhagyatottnak érezte magát a barcelonai olimpián, emiatt nem jöhetett ki több belőle. Mert biztosan felkészült volt, erre példa, hogy kevéssel utána, a junior világbajnokságon harmadik lett.

Ebben az interjúban azt fejtegette, csak annyit kapott a sportágtól, hogy megtanult helyesen esni. Amikor megfelelő empátiával kellett volna bánni vele, nem volt senki, aki megteszi, így esett át a súlyhatáron az egyik versenyen, és a pályája megtört, nem teljesedhetett ki.

Szabó Tünde úszónő ellenben nem megkeseredett, nagyon büszke az ezüstérmeire - Egerszegi mögött lett második Eb-n, vb-n olimpián -, bár tizennyolc évesen hagyta abba, súlyosan begyulladt a veséje.

„Mivel a körülmények nem voltak a legjobbak Nyíregyházán, hidegben, nyirkos helyen kellett készülnünk sokszor, a vesém nem bírta. Azt pedig különösen nem, hogy ha csak egy kicsit voltam beteg, akkor nem tudtam megállni, nem tudtam kipihenni magam, akkor is edzettem” - emlékezett vissza.

Kovács Emese a 2008-as Eb-n második hellyel berobbanó pillangózó - családi és mentális okok miatt - is gyorsan távol került a sportágtól. Pekingben középdöntős sem lett, utána még inkább visszaesett, esélye sem volt, hogy kijusson a londoni olimpiára.

Ott volt Londonban az öttusázó Tóth Adrienn, aki három tusa után még az ötödik volt, később visszacsúszott. Az olimpia után, 22 évesen bejelentette a visszavonulását, ami még akkor is meglepő, ha a sportágban vannak még hasonló kvalitású versenyzők.

Öttusában a múltban is megtörtek karrierek. Benedek Gábor a sportág első magyar világbajnoka már olimpiai bajnok volt, amikor egy elmaradt kézfogás miatt eltiltották. 1956-ban, a forradalom után nem fogott kezet a melbourne-i olimpián a szovjet sportolókkal, ezért örökre megbélyegezte a hazai sportvezetés.

Még drámaibb volt az 1960-ban győztes Németh Ferenc befejezése. Az A2-es influenza vírusa ment  a szívére egy évvel győzelme után.

„1963-ban megpróbáltam visszatérni, mert a sportot irányító Kutas István szerette volna. Még kocsit is küldött értem, hogy edzésre menjek a varrógépgyárból, ahol mérnökként dolgoztam. El is indultam egy versenyen, minden pazarul ment egészen a futásig. Kétezer méter után azonban kocogásra váltottam, mert egyszerűen nem bírtam, nem volt erőm. Az ájulás később is előjött, nem folytathattam tovább. Azóta is gyógyszert szedek, de teljesen normális életet élek” – elevenítette fel az egyéniben és csapatban is győztes Németh.  

Némethnél öt évvel volt fiatalabb Szőke Kató, aki ugyancsak kétszeres olimpiai bajnokként fejezte be viharosan és villámgyorsan. Az úszónő 1952-ben, Helsinkiben, 17 évesen duplázott, az 56-os olimpia után már nem tért vissza hazájába. Jelenleg is az Egyesült Államokban él.

A Moszkvában (1980) aranyérmes Wladár Sándor pályáját is a politika tette tönkre, miután megtudta, hogy 1984-ben nem vehet részt Los Angelesben, nem talált több motivációt, mert 1988 túl messze volt.

Van szerencsére pozitív példa is: átmeneti kihagyás és csömör után van út a legjobbakhoz. Risztov Éva 2005. október tizenhetedikén még olimpiai bajnok akart lenni, tizennyolcadikán azonban, amikor nem kapta meg edzőjétől a lehetőséget a pihenésre, befejezte. Szerencsére a döntése nem örökre szólt, nemcsak visszatért, a csúcsra került Londonban. Úgy nyerte meg a tíz kilométeres hosszútávúszást, mint még senki: rajt-cél győzelemmel.