NASCAR-ban is csúcsra ér a leggyorsabb nő

2013.02.23. 09:01

A harminc éves Danica Patrick az első nő, aki a NASCAR első osztályában pole pozíciót tudott szerezni, vasárnap a Sprint Cup Daytona 500-as állomásán ő volt a leggyorsabb.

„Úgy neveltek fel, hogy a leggyorsabb versenyző legyek, ne a leggyorsabb lány. Szerencsés vagyok, mert jó csapatoknál, jó emberekkel dolgozhattam együtt, azt hiszem, nélkülük nem ment volna. Ezért lehettem az első nő, aki elérte ezeket a sikereket. Remélem, itt nem ér véget ez a sorozat, szeretnék még történelmet írni" - mondta a FOX Sportsnak a pole megszerzése után.

A sorozat egyik legnagyobb presztízsfutamnak számító versenyen a hétvégén Jeff Gordon mellől rajtolhat majd, a négyszeres bajnok örül Patrick sikerének.

„Mindannyian tisztában vagyunk azzal, mennyire népszerű, és azt is tudjuk, hogy nagyon jót tesz a sportágunknak. Mindig is azt gondoltam, ami jót tesz a sportnak, abból mindannyian profitálunk. Örülök, hogy én rajtolhatok mellőle az első sorból" - mondta Gordon.

A modell Patrick korábban már az IndyCarban is jól szerepelt, 2008-ban, huszonhat évesen ő volt az első nő, aki nyerni tudott a sorozatban, két körrel a vége előtt állt az élre a motegi oválpályán. A korábban a Forma–1-gyel is hírbe hozott versenyző 2010-ben a NASCAR Nationwide Seriesben még bukással mutatkozott be, tavaly már tíz-tíz versenyen vett részt a Nationwide Seriesben és a Sprint Cup sorozatban, legjobbja egy 17. hely volt novemberben.

Párja, a Sprinter Cup-újonc Ricky Stenhouse Jr. is ott lesz a versenyen, ő a tizenkettedik helyről rajtolhat majd.