A vízilabdát tőlünk tanulnák a brazilok az olimpiára

2013.03.07. 19:51

Szakmai látogatáson Rióban járt és tárgyalt a 2016-os olimpia szervezőbizottságának képviselőivel és sportvezetőkkel Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Szabó Bence, a szervezet főtitkára.

A Paraguayi Olimpiai Bizottság meghívásának tettek eleget, másrészt - a korábban húsz évig Brazíliában élő Frank György segítségével - nagy múltú dél-amerikai klubokat látogattak meg, és mindemellett tárgyaltak a 2016-os nyári játékok szervezőivel is.
"A 2007-es Pánamerikai Játékok idején rengeteg létesítmény épült Rió de Janeiróban, több teljesen újszerű állapotban van még, például a tornacsarnok és a vízilabda-mérkőzéseknek helyet adó uszoda is" - fogalmazott a főtitkár hozzátéve, hogy látták az olimpiai falut is, amely szerinte kiválóan és logikusan épül fel.
Szabó Bence azt mondta, hogy a szervezőbizottság "nemzetközi", a helyiek korábbi olimpikonokat is bevontak a munkába.
"Gyönyörű és elegáns az olimpiai központ környéke, a Barra, amely felhőkarcolóiról, új úthálózatáról híres. Ezen az olimpián minden közel lesz egymáshoz, még a vitorlázás esetében sem kell majd hosszú autóúttal tervezni."
A főtitkár szerint jól haladnak a stadionok felújításával, a létesítmények készültsége csaknem 60 százalékos. Beszámolt arról, hogy a Copacabanán rengetegen szinte egész nap sportolnak, ezt pedig "irigykedve" nézte.
A MOB főtitkára még hozzátette, a brazilok számára a magyar vízilabda olyan, mint a magyaroknak a brazil futball, ezért "szívesen fogadnák a magyar vízilabda-válogatottat, közös edzőtábort és tornát is terveznek velünk a jövőben".
Szabó Bence azt mondta, a paraguayiakkal folytatott megbeszélések során felvetődött annak a lehetősége, hogy a játékokra készülő magyar sportolók az olimpia előtt a Brazília mellett fekvő országban akklimatizálódjanak.
"Kiváló a klíma, és sok pénzt fordítanak a sportingatlanok fejlesztésére. Paraguayban az atlétáknak, teniszezőknek, úszóknak, vívóknak és a cselgáncsozóknak állna rendelkezésére megfelelő infrastruktúra."
Szabó Bence úgy értékelte, összességében pozitív érzésekkel, rengeteg új információval gazdagodva tértek haza Brazíliából. A közeljövőben a vízilabda, az úszás és a kajak-kenu szakembereivel szeretnék részletesen megosztani tapasztalataikat, valamint megbeszélni a jövőbeni lehetőségeket - tette hozzá.