Hátrányban a Budaörs

2013.03.09. 22:17

A Budaörs 2i SC csapata hazai környezetben 3-1-es vereséget szenvedett az osztrák Linz AG Froschberg együttesétől a női asztalitenisz Bajnokok Ligája döntőjének első, szombati mérkőzésén. A visszavágót március 23-án rendezik majd Ausztriában.

A házigazda budaörsiek történetük első fináléjában szerepelhetnek, míg a linziek 2009-es győzelmük után második címre hajtanak. A szombati csata első meccsét a magyar csapat legjobbja, Pergel Szandra (94. a világranglistán) és Liu Jia (26.) vívta egymással, s bár Pergel 2-0-ra vezetett, végül óriási küzdelem után, döntő szettben Liu Jiáé lett a győzelem. A második párban Madarász Dóra (147.) imponáló játékkal múlta felül a jóval esélyesebb cseh Iveta Vacenovskát (25.), majd azonban a horvát Cornelia Molnár (106.) három sima játszmában alulmaradt a német Petrissa Soljával szemben, így ismét az osztrákoknál volt az előny.

A negyedik mérkőzésen Pergelre várt a feladat, hogy visszahozza a budaörsi reményeket, de hiába nyerte meg az első szettet Vacenovska ellen, végül érvényesült a papírforma, s ez a Linz 3-1-es győzelmét jelentette.

A Budaörsnek óriási bravúrra lenne szüksége a két hét múlva sorra kerülő, idegenbeli visszavágón, hogy elhódítsa a BL-trófeát.

BL, döntő, 1. mérkőzés:

Budaörsi 2i SC-Linz AG Froschberg (osztrák) 1-3

Pergel Szandra-Liu Jia 2-3 (9, 8, -5, -12, -11)

Madarász Dóra-Iveta Vacenovska 3-1 (-7, 8, 10, 3)

Cornelia Molnar-Petrissa Solja 0-3 (-6, -7, -11)

Pergel-Vacenovska 2-3 (9, -9, -6, 7, -7)