Dobos Imre maradt a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke

2013.03.10. 14:55

Továbbra is Dobos Imre a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke, a régi-új vezetőt egyedüli jelöltként a vasárnapi sportági tisztújító közgyűlésen választották újra négy évre 47 igen, 19 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett. A több mint háromórás közgyűlésen az elnök ellenzéke kisebbségben maradt, szakmai és anyagi természetű kifogásait a többség rendre leszavazta.

Dobos Imre felvetésekre reagálva elmondta, hogy a szövetség irodájának működtetése évi 17 millió forintba kerül, ebből 5 milliót áll a Magyar Olimpiai Bizottság, a többi költséget az MSSZ támogatói fedezik. Hozzátette, hogy az elmúlt négy esztendőben közel 70 millió forint érkezett be a szponzoroktól. A küldöttek, akik a közgyűlésen tíztagú elnökségre mondtak igent, Elek Istvánt társelnöknek, Dénes Ákost pedig tiszteletbeli elnöknek választották meg.