Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Szilágyi olyan, mintha a vonat elé állnál

2013.03.24. 21:49
Szilágyi Áron szinte magától értetődő nyugalommal és fölénnyel nyerte meg kardvívásban a londoni olimpiai döntőt. A 22 éves vívó azóta is magas szinten teljesít, idén már három világkupán lett bronzérmes, most hétvégén Moszkvában ötödik helyen zárt, de ezzel is vezeti a világranglistát. Mindent alárendel a sikernek, aminek Dr. Kárpáti Róbert pszichiáter is részese. A lélektani felkészülését irányító szakember - hogy átérezze, milyen Szilágyi a páston - még egy asszóra is kiállt vele, és hogy más sportághoz is értően nyúljon, futballedzői képesítést is szerzett.

Amikor Szilágyi Áron megnyerte az olimpiát, sikeres lélektanászi munkáról beszélt, honnan ez a kicsit nyelvújításkorinak ható kifejezés?

Nem nevezhetem magam sportpszichológusnak, mert szakmám szerint pszichiáter vagyok, ezért lett a lélektanászat, amit Faludi Viktória pszichológussal közösen végeztünk. Ugyan lehetnek a sportolóknak pszichiátriai betegségeik is, mint például a különféle hangulatzavarok és addikciók, de Áronnál természetesen ilyenekről szó sem volt.

Mi a legnagyobb lélektani teher az egyre gyorsabbá váló vívásban, mit kell tudni jól kezelni egy bajnoknak?

A vívás manipulációról, rosszaságról is szól, arról, hogy ki tudják-e zökkenteni egymást az ellenfelek a lelki nyugalmukból. Az olasz vívók mesterei ennek: szimulálnak, reklamálnak, minden elképzelhető módszerrel próbálják a zsűrit is nyomás alá helyezni. Szilágyi Áron végtelenül tisztességes ember, nem is lehetne rávenni olyanra, ami a sportszerűségen kívül esik, nála szóba sem jöhetnek az ilyen linkségek.

A vívás folyamatos gondolkodás és koncentráció, ha egy versenyő három tust kap egymás után, az azt jelzi, nincs rendben, mi úgy mondjuk, ütteti magát. Öt másodperc alatt is be lehet szedni három találatot, nem szabad, azt kell elkerülni, hogy beépüljön a vívó tudatába, hogy 23 másodperc alatt kell lepörgetnie a meccsét, mert ha beleáll egy adok-kapokba, akkor abból többnyire csak kapok lesz.

Ilyenkor kell megállni egy kicsit, átgondolni, hogy milyen hibákat követett el. A sportszerűség határain belül kell időt nyerni, ekkor muszáj a zsűritől engedélyt kérni vagy cipőt kötni, harminc másodperc elég lehet végiggondolni, mit csinált rosszul. A világranglista első nyolc helyezettje nagyjából azonos képességű, köztük tényleg a nüanszok döntenek, nem biztos, hogy a legjobb formában lévő nyer, hanem az, aki tökéletesen ott van fejben is.

Kárpáti Róbert

Neurológus és pszichiáter szakorvos, a Fejér Megyei Szent György Kórház Pszichiátriai Centrumának vezetője. Tíz éve már dolgozott a vívóválogatottal, és ez a munka két éve újrakezdődött és az olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áronnal ezidő óta dolgozik együtt. Magánrendelésén más sportágak képviselőit, köztük amatőröket is fogad. Sportmúltja is van. Párbajtőrvívóként orvosvilágbajnokságot nyert, New York állam bajnokságán is első helyet szerzett.

Hogyan kezdett Szilágyival dolgozni?

Már tíz éve a vívóválogatott mellett dolgoztam. Két évvel ezelőtt kért fel Kovács Tamás szövetségi kapitány, hogy foglalkozzak a kardvívókkal. Áron is köztük volt, és végül csak ő maradt az akkori csapatból. Az ismerkedési szakaszban arra voltam kíváncsi, hogyan viselkedik a páston, mi jellemző a vívására, és átbeszéltük, miben érzi lélektani szempontból gyengébbnek magát. Ezeken a hiányosságokon kezdtünk el dolgozni. Érezni akartam, hogy milyen a páston, ezért egy asszót vívtam is vele. Fogadtunk egy szusiebédben, hogy két találatot beviszek. Nem adtam egyet sem, egyszerűen agyonvert. Áronnal szemben lenni olyan, mintha kiállnál a TGV szuperexpressz elé: hihetelenül offenzív és gyors.

Szilágyi egyedüli magyarként indulhatott férfi kardban az olimpián, így a nagy eredményt is tőle várták a rossz időket élő vívásban, mekkora teher volt ez?

A nyomás nagy volt rajta, hónapokkal a rajt előtt már nem is ejtettem ki előtte az olimpia szót. Nem szabadott olimpiaként felfognia a versenyt, egy olyan versenynek kellett tekintenie, ahol öt asszót meg kell nyernie egymás után. Én is megtapasztaltam, hogy milyen hihetetlen nagy a nyomás. Az országos bajnokságon jó, ha százan nézik meg a döntőt, míg Londonban már a legjobb 32-ben hét-nyolcezer szurkoló volt. Tudtuk, aki nem bírja a nyomást, az egész showjellegét, az kiesik. De Áron nagyon rendben volt, július 28-án beszéltem vele utoljára, Faludi Viktória pedig a hét közepén (a férfi kard július 29-én volt), és azt éreztük, hogy készen van, többet már nem is lehetett volna hozzáadni az elvégzett munkához.

Az olimpián minden ellenfelére felkészültünk, Áron összeírta, kik jöhetnek szóba, én pedig Youtube-videókról néztem, miket csinálhatnak a páston, próbáltam kielemezni a személyiségüket. A döntőben az olasz Occhiuzzi lett az ellenfele, aki igazán nagy manipulátor, de azt hiszem, én már jobban ismertem a lelkét, mint a saját édesanyja. Ahogy vártam, be is dobta a sérültkártyát, de megbeszéltük Áronnal, nem szabad felidegesítenie magát ezen, nem is tette, sőt még oda is ment hozzá megkérdezni, hogy miben segíthet.

Szilágyi Faludi és Kárpáti szerepéről

„Azt sulykolták végig belém, hogy nekem nem azzal kell foglalkoznom, mi lesz a magyar vívással, én leszek-e a megmentője. Nekem csak önmagamra kell figyelniem. Nem könnyű persze egy olimpián úgy viselkedni, mintha egyszerű plovdivi világkupa lenne, amit szintén megnyertem. De a példám azt mutatja, nem is lehetetlen. Ebben pedig nekik jelentős szerepük van.”

Mindig ott van Szilágyival a versenyeken?

Sajnos nem, pedig jó lenne, ha mindig mellette lehetnék, mert szükség van a lélektanászi munkára, egy vívó tényleg az életéért küzd, minden asszót meg kell nyernie egy versenyen a végső győzelemért. Áronnal minden meccsét azonnal megbeszéljük. Az alakult ki nálunk, hogy sms-t váltunk minden asszó után és egy-két szóval elemzünk vagy éppen csak biztatom. Ez a módszer annyira berögzült, hogy akkor is ezt használtuk, amikor ez előző versenyén csak pár méterre ült tőlem. Két asszó között is mindent el lehet rontani, négy-öt óra telik el köztük, és ennyi időt végigszorongani végzetes lehet. Faludi Viktória azonban megtanította relaxálni Áront, és ilyenkor egy masszőr is segíthet könnyebbé tenni ezt az időszakot.

Az olimpia megnyerésével Szilágyi lett a magyar vívás megmentője, nem támaszt ez vele szemben még nagyobb elvárásokat?

Az olimpiai bajnoki cím nem számára teher, hanem az ellenfeleinek, akiknek vele kell vívniuk. De kétségtelen, ahogy minden asszóban van egy hullámvölgy, úgy a karrierjében is eljöhet egy mélypont. A három idei világkupa-harmadik helyezése azért bizonyítja, hogy minden rendben van vele, még jót is tett neki, hogy az olimpiai utáni kötelező protkolláris megjelenésekkel kihúzta a holtidényt (a beszélgetés a most hétvégi Moszkva verseny előtt készült, ahol Szilágyi egyéniben ötödik lett, de a csapatversenyt az ő tusával nyerte a magyar válogatott az orosz előtt. Szilágyi első a világranglistán - a szerk.). Ő is tudja, hogy tíz évig nem sütkérezhet az olimpiai sikerben, de nagyon motivált, idén Budapesten lesz a világbajnokság, az olimpiainál erősebb és nagyobb mezőnyben mutathatja meg, mit tud.

Hogy érzi, ugyanígy tudott volna segíteni akkor is, ha nincs vívómúltja?

Faludi Viktória kollégámmal szoktunk vitatkozni ezen, hogy kell-e a sportági ismeret, alapban nem kéne, hogy vívó legyek, de mégis előnynek gondolom, hogy értem, mi történik a páston. Hasonló okokból végeztem el a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképzését is, kellett ahhoz, hogy érezzem a csapatdinamikát. Nagyon fontos, hogy megtaláld egy sportolóval a hangot, még mindig meglepődnek, ha rájönnek, hogy például tisztában vagyok a lesszabállyal, ez is a bizalmat erősítheti.

Olykor a vuduzás is bejön

„Volt egy érdekes sztori is az olimpia előtt, Áron a német Limbachtól nagyon tartott, de mondtam neki, nincs miért aggódnia, majd megvuduzzuk. Egy bábun, amit csináltunk számára - átszúrjuk a jobb kezét és a bal lábát, így nem tud majd mozogni és ezzel kiejtjük. Ez végül be is jött, Limbach a nyolc között kiesett - én meg magyarázkodhattam, hogy ez csupán egy vicc volt, abszolút távol áll tőlem a sámánisztikus gondolkodás, ez egyszerűen csak a feszültség oldására szolgált."

A vívóválogatottaknál milyen feladatai vannak?

Az edzőtáborokban kohéziós játékkal próbáljuk meg összehozni a csapattagokat, Legelőször konszenzust kell kialakítaniuk egymás között, hogy egyáltalán mit tartanak a csapatról, mert az úgy nem tud működni, hogy az egyikük verhetetlennek gondolja, a másik meg pocséknak. Ilyenkor olyan feladatokat kapnak, mint amilyenek a klasszikus csapatépítő tréningeken vannak. A női kardválogatottal címert rajzoltattunk, itt is egyezségre kellett jutniuk, a csapattagoknak közösen kellett megtervezniük, hogyan nézzen ki, mi kerüljön rá, de volt olyan feladatuk, hogy az egyiküknek bekötöttük a szemét, és a többiek instrukcói alapján kellett építőkockákból tornyot emelnie. Fontos volt, hogy kialakuljon az együttműködés, a bizalom. A férfi kardválogatott hasonló okokból szívószálból és befőttesgumikból épített Eiffel-tornyot - ezek klasszikus csapatépítő technikák.

A talán kissé régies felfogás szerint egy jó edző egyben pszichológus is, miért van mégis szükség külső szemre is?

A sportolói teljesítményt úgy kell elképzelnünk, mint egy puzzle-t. Ehhez a puzzle-hoz a versenyző és az edző teszi hozzá a legnagyobb darabokat, de az már az ö döntésükön múlik, hogy hány darabos puzzle-t akarnak. A legjobb versenyzők közötti nüasznyi különbségek már abból eredhetnek, hogy a puzzle kirakásához használnak-e masszőrt, dietetikust, erőnléti edzőt, vagy pszichológiához értő szakembert. A lényeg azonban az, hogy a versenyző belső igénye legyen, hogy a segítségünket kérje, nem az a célravezető, ha a pszichológus kergeti a sportolót. Nekünk a háttérben kell maradnunk, nem mi visszük a bőrünket a vásárra, nem is telepedhetünk rá a sikerre. Az edzőkkel folyamatosan tartom a kapcsolatot, nem az én dolgom, hogy milyen taktikákat és technikákat tanítanak a versenyezőkkel, de én is elvárom, hogy ne próbálkozzanak mélylélektani elemzéseket készíteni.

Az, hogy Szilágyi olimpia bajnok lett, az ön sikere is, de mi számít még annak a szakmájában?

Most abban tudom mérni a sikert, hogy hányan fordulnak hozzám. Az olimpia után megsokasodtak a felkérések, sokféle sportág képviselői keresnek, sokan amatőrök, akik a maguk szintjén akarnak még jobbak lenni, de sznobizmusból is kerestek már, csak azért, mert olimpiai bajnokkal is dolgoztam együtt. A hozzám fordulók közül akit csak tudok, megnézem versenyhelyzetben is, mert az az igazi értékmérője a munkámnak, hogy ott hogy teljesítenek.