Elhunyt a testépítés ősatyja, Joe Weider

2013.03.25. 10:46

Elhunyt Joe Weider, a testépítés legendás élharcosa, aki sokat tett azért, hogy a sportág világszerte népszerűvé váljon, és Arnold Schwarzenegger testépítő pályafutásának elindításában is fontos szerepet játszott.

Weider 93 esztendős korában szívelégtelenség következtében halt meg szombaton a Los Angeles-i San Fernando Valleyben lévő otthonában - közölte szóvivője, Charlotte Parker.

Schwarzenegger meleg szavakkal emlékezett meg egykori mentoráról és barátjáról, akinek halálhírét Twitterén és honlapján is kommentálta. „Ő volt a fitnesz keresztapja, aki mindannyiunkat azzal biztatott, hogy a testünk révén lehet belőlünk valaki. Ő tanított minket arra, hogy kemény munkával és edzéssel bajnokok lehetünk" - fogalmazott a később filmsztárrá, majd politikussá vált Schwarzenegger.

Weider, akinek fizikai adottságai figyelemre méltóak voltak, eredményes volt bodybuilderként, ám igazi hírnévre később, a sportág befolyásos gurujaként tett szert. Olyan magazinok segítségével népszerűsítette a testépítést, az egészség és a fitt életmód üzenetét a világban, mint a Muscle & Fitness, a Flex és a Shape. Schwarzenegger éppen a közelmúltban vállalta el a Muscle & Fitness és a Flex főszerkesztői posztját.

A sportág támogatására Weider több versenyt indított útjára: 1965-ben a Mr. Olympiát, amelyet 1980-ban követett annak női változata, a Ms. Olympia, majd 1995-ben a Fitness Olympia és 2003-ban a Figure Olympia.

Végig támogatta Schwarzeneggert, aki hétszer nyerte el a Mr. Olympia címet. „Minden sportban kell egy hős, és tudtam, hogy Arnold az" - mondta egyszer.

Schwarzenegger Weider hívására ment az Egyesült Államokba, ahol első filmszerepét is neki köszönhette a Hercules in New York című feledhető műben, ugyanis úgy mutatta be a producereknek, mint német Shakespeare-színészt.

A Kanadából származó Weider vékonydongájú kamaszként határozta el, hogy edzeni kezd, mert nem akart alul maradni a kisebbekre utazó zaklatókkal szemben. Először egy birkózóklubot választott ki, de onnan eltanácsolták a fizikuma miatt, így inkább vasúti fémhulladékokat emelgetett fáradhatatlanul. Kitartása meghozta eredményét, meghívták egy testépítő klubba.

Első bodybuildingversenyét 17 évesen nyerte, és nem sokkal később megindította első magazinját Your Physique címmel. A második világháború után öccsével megszervezték az első Mr. Canada versenyt Montrealban, és megalapították a Nemzetközi Testépítő Szövetséget.

Az elmúlt években Weider testépítő relikviái zömét az austini Texasi Egyetemnek ajándékozta, amely 2011-ben nyitotta meg a Testedzés Joe és Betty Weider Múzeumát.