Máté, Mirella
14 °C
30 °C

Utólagosan tiltottak el két évre doppingoló orosz atlétákat

2013.04.02. 18:29

Az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) kedden két évre eltiltotta az egyaránt olimpiai bajnok és már visszavonult Szvetlana Kriveljovát és Olga Kuzenkovát, akik korábbi mintáik ismételt vizsgálatakor akadtak fenn a doppingellenőrzésen.

A női súlylökést az 1992-es barcelonai játékokon, illetve a 2003-as párizsi világbajnokságon is megnyerő Kriveljova a 2004-es olimpián adott mintájának újraelemzése után bukott le. A 43 éves volt sportolót a VFLA április 2-ától tiltotta el két évre, és 2004. augusztus 18. és 2006. augusztus 17. közötti valamennyi eredményét megsemmisítette.

Kriveljovát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már tavaly megfosztotta athéni bronzérmétől, melyet eredetileg honfitársa, az első helyen végzett Irina Korzsanyenko eltiltása után kapott meg.

A 42 éves kalapácsvető, Kuzenkova esetében a nemzetközi szövetség (IAAF) márciusban hozta nyilvánosságra, hogy a 2005-ös helsinki világbajnokságon adott mintájában tiltott anyagot találtak. A VFLA most - jelképesen - március 28-ától tiltotta el, és eredményeit 2005. augusztus 12. és 2007. augusztus 11. között törölte. Ezzel a női kalapácsvetés 2005-ös világbajnoki címe a kubai Yipsi Morenót illeti meg.

A két már visszavonult dobóatléta mellett a VFLA a 26 éves gátfutót, Jelena Csurakovát is kétéves eltiltással sújtotta. A londoni olimpián 400 gáton elődöntős futót januárban, egy portugáliai edzőtáborban ellenőrizték, és a mintájában tesztoszteront mutattak ki.