Janics beválogatása nem lenne sportszerű

2013.04.05. 12:39

A kajak-kenu szövetségi kapitány válogatóverseny nélkül nem akarta a visszatérő Janics Natasát betenni a szegedi világkupán induló csapatba, mert ez a többi versenyzővel szemben sportszerűtlen lett volna, de ebből nem lett sértődés - ezt Storcz Botond mondta a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában, ahol azt is jelezte: Janicsnak tudása alapján az idei világversenyeken helye lesz a válogatottban.

  „Natasa tavaly ősszel lemondott a válogatottságról, idén pedig visszatért hozzánk. Úgy korrekt, azt tartom sportszerűnek, ha a válogatottságot válogatón vívja ki, ezért nem lesz a magyar csapatban a szegedi világkupán. Nyilvánvalóan teljesítménye, tudása alapján az idei nagy világversenyeken ott lesz a keretben, azonban mostani beválogatása nem lett volna tisztességes a többi sportolóval szemben. Erről a döntésemről a klub vezetőjével egyeztettem, nem volt sértődés” - indokolta döntését Storcz Botond.

„Az, hogy szerencsére gyorsan lezajlott a visszatérése, nem borzolta tovább a versenyzői kedélyeket. A többiek ezt a megoldást tartják sportszerűnek és visszavárják a csapatba, amint kiküzdi. Szegedi kimaradása nem jelent számára hátrányt, a mi válogatóink májusban és a nyáron lesznek, ott mindenkinek indulnia kell” - tette hozzá.

  „Szegeden, a világkupán ott lesz Fazekas-Zur Krisztina, természetesen magyar színekben. Kozák Danuta indul majd 200-on is, ez átjárható szám az 500-hoz képest, ott lesz kenuban Vajda Attila is. Új összetételű egységeket nem szándékozom Szegeden kipróbálni, az olimpiai felállásokat akarjuk megmutatni a hazai közönségnek. A válogatási elveim abszolút szubjektívek lesznek, biztos lesznek sértődések is: időre menéseket tartok majd a döntésekhez” - mondta el a kajak-kenu kapitány az első nagy versenyről.

Storcz saját jövőjét is érintette: „Nem látom még a szövetségi kapitányi posztom sorsát, erről a hétvégén dönt a szövetség: vagy marad a pozíció, vagy szakági edzők irányítanak. Pontos feladatkör meghatározása esetén akár vállalnám is valamelyik szeletét az eddigi munkámnak, csak most még sok bennem a kérdőjel, szeretnék most már tiszta képet az irányításról.”