Csőbomba az olimpián, géppisztolyos támadás a focisták busza ellen

2013.04.16. 11:22
„A Bostonban történtek újabb hideg zuhanyként emlékeztetnek arra, milyen sebezhető tud lenni egy sportesemény" – írta az egyik tudósító a bostoni maratonon három halálos áldozatot, és 140 sérültet követelő robbantások után. A véres merényletek és támadások korábban sem kerültek el az élsportot.

1972: terrorakció a müncheni olimpián

A magukat Fekete Szeptembernek nevező palesztin csoport tagjai izraeli sportolókat ejtettek túszul az 1972-es müncheni olimpián. Az izraeli csapat két tagját azonnal megölték az olimpiai faluban, kilenc másikat pedig túszul ejtettek, és palesztin foglyok szabadon engedését követelték. A sikertelen tárgyalások végén a német biztonsági erők látszólag szabad elvonulást biztosítottak, de a fürstenfeldbrucki reptéren megkisérelt sikertelen szabadító akcióban a kilenc izraeli sportoló, öt terrorista és egy német rendőr is meghalt.

1996: csőbomba az atlantai olimpián

Huszonnégy évvel később, az atlantai olimpián csőbomba robbant az olimpiai parkban tartott koncert alatt. Egy nő a robbanásban, egy férf szívrohamban halt meg, több mint százan megsebesültek. A helyszínre érkező hatóságok két másik bombát is hatástalanítottak. Az elkövetőt végül 2003-ban fogták el. A több másik pokolgépes robbantással is vádolt Eric Rudolph azt állította, hogy a támadással az amerikai kormány abortuszpolitikája ellen akart tiltakozni.

2002: terrortámadás a BL-elődöntőnél

A baszk szeparatista ETA szervezet 2002-ben az UEFA Bajnokok Ligája Madridban tartott elődöntőjét vette célba. Órákkal a Bernebau Stadionban a Real Madrid és az FC Barcelona között tartott meccs előtt autóba rejtett pokolgép robbant fel az épület közelében.

Tizenheten megsebesültek, és komoly károk keletkeztek egy irodaházban, ami ugyanakkor szinte teljesen üres volt. Az ETA egy újsághoz eljuttatott üzenetben figyelmeztetett a robbantásra, de a hívás nem érkezett elég korán ahhoz, hogy a tűzszerészek hatástalaníthassák a szerkezetet.

2002: merénylet az új-zélandi krikettesek ellen

Öngyilkos merénylő robbantott az új-zélandi krikettválogatott szállodájánál, a pakisztáni Karacsiban. A merényletben tizennégyen meghaltak. Az áldozatok között franciák és pakisztániak voltak. Az új-zélandi csapat a támadás után hazautazott.

2006: támadások iraki sportolók ellen

Három hónap alatt háromszor hajtottak végre támadást iraki sportolók ellen 2006-ban. Május 17-én tizenöt sportolót és a taekwando csapat kísérőit elrabolták, miközben egy jordániai edzőtáborba tartottak. Egyikük sem került elő élve, de tizenhárom sportoló holttestét később megtalálták a sivatagban. Másfél héttel az első támadás után fegyveresek megöltek egy teniszedzőt és két játékost, feltehetően azért, mert rövidnadrágban játszottak. Július 16-án aztán ötven fegyveres rontott be egy bagdadi sportkonferenciára, ahonnan harminc sportolót és tisztviselőt, köztük az iraki olimpiai bizottság elnökét is elrabolták. Tizenkét embert másfél héttel később elengedtek, de a többiek soha nem kerültek elő.

2008: bomba a Srí Lanka-i maratonon

Öngyilkos merénylő robbantott a Srí Lanka-i új évet ünneplő maratonon, tizenöt sportoló meghalt, kilencvenen megsebesültek a támadásban. Az ország kormánya az autonómiáért küzdő Tamil Tigriseket tette felelőssé a merényletért. Az áldozatok között volt a közlekedési miniszter, és több volt olimpiai maratoni futó is.

2009: támadás a Srí Lanka-i krikettcsapat ellen

Heten meghaltak, a csapat hat tagja pedig megsebesült, amikor tizenkét álarcos támadt a Srí Lanka-i krikettválogatott autóbuszára a kelet-pakisztáni Lahorban. A merényletet a város legnagyobb stadionjának közelében követték el, a Srí Lanka-iak a pakisztáni csapattal játszottak volna. A hátizsákos, Kalasnyikovokkal, kézigránátokkal és rakétavetőkkel felfegyverkezett támadók riksákon és motorokon menekültek el. Több kritika is érte a hatóságokat, miután számos mulasztásra derült fény. Az eredetileg három résztvevős versenytől India biztonsági okokból távolmaradt.

2010: támadás a togói focisták busza ellen

Két kísérőjük és a sofőr meghalt, a csapat kilenc tagja megsebesült, amikor negyedórával az angolai határ átlépése után tüzet nyitottak a togói futballválogatott buszára 2010-ben. A togói elnök visszahívta csapatát az Afrika-kupáról.

TRPar2977192
Fotó: AFP

Angola vezetői tudatosan szerveztek meccseket Cabindába, az ország függetlenségéért harcoló tartományába, hogy ezzel is jelezzék, már béke van, de egyes gerillacsoportok nem adták fel a harcot. A támadást több csoport, köztük a FLEC nevű szeparatista fegyveres szervezet vállalta magára.