Szepesinek terápia is a botránykönyv

2013.04.19. 22:48
A huszonhat éves Szepesi Nikolett elzárkózott a világ elől, miközben nagy erőkkel körmöli életrajzi könyvét. Amiért a könyv említést érdemel, az az, hogy míg külföldi sportolók már felvállalták, hogy az olimpia egy része a szexről szól, most először magyarokról is kiderül ugyanez. Szepesi, aki 2007-ben az év úszónője volt, a júniusban megjelenő könyve után valószínűleg már nem a sportmúltjáról lesz ismert.

Múlt csütörtökön jelentette be a korábbi olimpikon úszónő, Szepesi Nikolett, hogy könyvet ír, amelyben szextitkait is felfedi. Írása az olimpiákat is érinti. A várhatóan botrányt okozó könyv címe: Én, a szexmániás.

Szepesi a múlt héten még megjelent a Digisport reggeli műsorában, de azóta elzárkózott a világ elől. Bár telefonját felveszi, de azt mondta, sem a könyvről, sem az eddigi reakciókról nem szeretne beszélni. Megígérte, június elején, amikor már kész lesz a könyve, és kikerül a standokra, nagy örömmel beszél mindenről.

Az Ulpius-ház Könyvkiadó kommunikációs igazgatója, Büchler András is azt javasolta az Eb-bronzérmes versenyzőnek, hogy maradjon a háttérben, mert egy elsőkötetes szerző nem tudja könnyen kezelni a média nyomását.

„A kiadó telefonvonalai is égtek csütörtökön valamint pénteken, jelentős érdeklődésre számítottunk, de nyugodtan mondhatom: nem ekkorára. Niki is megszeppent és nehezen kezelte ezt a hatalmas érdeklődést, mert elkövette azt a hibát, hogy elolvasta a fórumozók véleményét. Pénteken még bevállaltuk a tévéműsort, mert mégiscsak a sporttal foglalkozó tematikus csatornához mentünk, de már erre is össze kellett kanalazni őt, pláne, mert jelenlegi barátját is támadták. Mivel sportoló volt 24 éves koráig, őt leginkább eddig a sportteljesítményről kérdezték, a felkészüléséről, az idejéről, a rajtjáról, most pedig egy teljesen másik rajtról. Vigyáznunk kell rá, mint egy hímes tojásra. Közös érdekünk ez” – mondta az Indexnek Büchler.

Az igazgató nem tart attól, hogy a két eddigi megjelenéssel túl magasra tették volna a lécet, amihez képest a könyv majd csalódás lehet.

Szepesi, a sportolónő

Szepesi Nikolett két olimpián szerepelt. Athénban 17 évesen 100 háton 21. lett, majd 2008-ban sem jutott középdöntőbe, mert kétszázon a tizennyolcadik időt érte el, százon pedig huszonnegyedik lett. Előbbi csalódás volt, mert  2007-ben ötvenen 21. volt, százon csak hat század hiányzott neki a nyolcas döntőhöz, így lett kilencedik, míg kétszázon holtversenyben hatodik volt. Ezért választották abban az évben az év legjobbjának. Legnagyobb sikerét, harmadik helyet 2008 márciusban érte el, az eindhoveni Eb-n.
Összesen tehát háromszor úszott a két olimpián, és ahogy majd írni fogja, a versenyek után az olimpiai faluban belevetette magát az életbe. Túlzottan sok ideje nem volt, mert az úszók Pekingből már a második hét legelején, hétfőn hazaindultak, de vasárnap még részt vettek a követségi fogadáson. Szepesi csütörtökön még úszott, vagyis négy napig adhatta át magát a hedonizmusnak.

„Niki ezt a magasságot át fogja ugrani, és nem a kötelező optimizmus beszél belőlem. Hallottam én is, hogy nagyobb lesz a füstje, mint a lángja ennek a kötetnek, de az eddig megismert részek alapján a legőszintébben, elfogultság nélkül mondhatom, ez a könyv perzselni fog. Nincs időkorlát, nyugalmat szeretnénk hagyni neki, de azt hiszem, júniusban így is el fog készülni.”

Találkozásukat a véletlen szülte. Szepesi már a londoni olimpia előtt – ide nem jutott ki, mert nem jelezte időben visszatérési szándékát, ezért egyéves eltiltást kapott – elhatározta, hogy nem tartja magában a pályafutását végigkísérő sztorijait.

„Úgy kell elképzelni, barátokon keresztül eljutottunk hozzánk a híre, hogy van egy ilyen terve. Nem gondolta, hogy ez bárkinek is érdekes, de mi erősítettük benne a hitet, hogy érdekes lehet az életútja. A gomb és a kabát egymásra talált, szó szerint szembejött a sztori. Az Ulpius úgy gondolta, hogy csatlakozik a nemzetközi trendhez, vagyis hírességek, sportolók, közszereplők önéletrajzi könyveit támogatja a jövőben. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kásás Tamással kezdődött a sor, és mivel igen pozitív visszajelzéseket kaptunk, és az olvasókat is érdekelte egy nemzeti sporthős sorsa, szerettük volna folytatni. A folytatás pedig Niki könyve lesz.”

Segítséget kap

Szepesi könyve egyfajta öszvérmegoldás, mondta Büchler. Lesznek olyan fejezetek, amelyeket ő maga ír meg, de lesznek olyanok is, amelyekben segítséget kap, egy felkért szerkesztő segíti, de egyelőre nem mondta meg, ki a célszemély.

„Niki ténylegesen körmöl, szépen halad vele. Az a leghitelesebb, egyszersmind leghelyesebb, ha az ő érzéseit, benyomásait a saját szavaival mondja el” – mondta Büchler, aki szerint nem a feltétlen magamutogatás a cél. Van Szepesiben tüske, dac is, amiért így ért véget a karrierje, a bosszút viszont kerüli.

„Egy úszónő sajnos szembesül azzal, hogy verik. Az edzői pofonok korábban is ismertek voltak ebben az országban. Azzal is szembesül, hogy molesztálják, zaklatják. Azzal is, hogy megalázzák. Nemcsak edző, hanem csapattársak, vagy éppen rokonok. Ezt a közeget, ami az emberekben, a szülőkben egy elitista közegként él, szeretnénk bemutatni. De ez a három szempont talán még nem lett volna elég egy könyvhöz. Kellett a negyedik pillér, a felgyülemlett feszültségek levezetése. Nikinél ez a hedonizmus volt” – mondta a kiadó munkatársa.

Falta az életet

Büchler András azt mondja, szándékosan nem dugásról beszél. „Hanem konkrétan az élet élvezetéről. Arról a bizonyos nagy kanálról. Falta az életet. Csúcspasikkal volt dolga, csúcspasikat szerzett meg, olyanokat, akikről az a kép alakult ki, hogy tisztes családapák, ikonok, szimbólumok. Hát ő pedig megmutatja az esendőségüket. Strigulázott Niki, ki volt meg neki, ez így van. Ha egy férfi mondja ugyanezt, akkor ő irigylésre méltó, egy vérbeli macsó. Ha egy nő, akkor miért lesz rögtön kurva? Egyszerűen csak levezette a feszültséget, jól érezte magát. Azt ugyanis pillanatnyilag nem tudhatjuk – vagy legalábbis nagyon kevesen –, hogy honnan jött ez a bátor csepeli lány. A könyvből ki fog derülni, mi mindenen ment keresztül a családja. A családjával minden megtörtént, ami ebben az országban megtörténhet. Voltak nagyon magasan, ahonnan nagyon mélyre zuhantak, de a sportteljesítményen, az uszodában mindez alig látszott, hiszen 2007-ben őt választották az év úszónőjének”.

Jogi kérdés, mennyire lesznek felismerhetőek a könyvben szereplő alakok. A kiadó válasza egyértelmű, az a cél, hogy felismerhetőek legyenek, névvel mégsem szerepelhetnek, mert azt nem tehetik meg.

Kik lehetnek a könyvben?

Mivel az úszó világversenyek a vízilabdával egy időben vannak, a legkézenfekvőbb a pólósok jelenléte. De mint megtudtuk, több sportágból is válogatott csúcspasikat, Szepesi pedig maga is beszélt egy kézisről.

Nem gondolják azonban reális veszélynek, hogy az ügynöklisták mintájára elindul az össznépi találgatás, amivel veszélybe kerülhetnek olyanok, akik nem kerültek kapcsolatba Szepesivel, egyúttal nem szolgáltak rá. „Jól kitalálhatóak lesznek a szereplők” – nyomatékosította Büchler.

Hogyan lehetne bekerülni?

Nem tagadta, voltak néhányan, akik azt tudakolták az első bejelentés után Szepesitől, hogyan lehetne ebből a könyvből kikerülni, de voltak néhányan olyanok is, akik arról érdeklődtek, hogyan lehetne esetleg még bekerülni, és konkrét ajánlatot tettek neki.

„Niki ettől még elszánt, mindent meg szeretne írni, és semmit sem eltitkolni. A napokban egy nagyon neves sportember biztosította arról, írjon meg mindent. Azt is felajánlotta, hogy kiáll mellette, és meg fogja védeni, amennyire csak tudja a megjelenés után” – jelentette ki Büchler, de szerette volna homályban hagyni a szereplő kilétét. Azt azonban nem zárta ki, hogy ő fogja írni a kötet előszavát.

A további kommunikációról elárulta, még április végén az Ulpius boltokba kerül egy 8-10 ezer karakteres nulladik fejezet, egy hosszabb, ingyenes kedvcsináló. Az is lehet, hogy ezt napilapokhoz is csatolják, ami marketingkérdés.

Lesznek testnedvek

„Nyilván ebben a kis füzetben lesznek testnedvek, de hangsúlyozom, nem a pornó kerül előtérbe, mert nem pornókönyvet fogunk kiadni. A pornó öncélú lenne, ez a könyv határozottan nem az. Ebből a könyvből meg lehet ismerni a huszonéves sportoló fiatalok életét. Nyilván nem mindenkiét, nem szeretnénk általánosítani.”

Büchler nem kerülte meg a kérdést: kinek jobb most, illetve kinek lesz jobb majd a megjelenés után?

„Érezzük, hogy Nikinek ez egyfajta terápia, megkönnyebbülhet. Van, hogy csillapíthatatlanul elfogja a röhögés, de van, amikor nem tudja visszatartani a sírását, és akkor zokog. Az életéről van szó, újra, nagy emócióval éli át azokat az eseteket, amelyeket átélt, így vagy úgy, keresztülment rajtuk. Sikerkönyv lehet belőle, vagyis akár hosszú távon is jó lehet neki. Úgy gondoljuk, ezt a könyvet egy balatoni strandon éppúgy lehet majd lapozgatni, mint ahogy akár egy karácsonyi ajándék is lehet belőle. A lényeg, nem sürgetjük őt, legyen büszke az alkotására. Tapasztaljuk, olykor Verne-i kalandossággal írja meg, mi történt a verseny előtti öt percben, ahol nincs kamera. Ez is ehhez a könyvhöz tartozik, nemcsak a szex.”

Akik már vallottak az olimpiai falu titkairól

A sydneyi olimpiai faluban 70 ezer óvszer fogyott el egy hét alatt, Londonban ennek a dupláját rendelték, és nem tudni, hogy sok megmaradt volna.

Sydney-ről a magyar származású olimpiai ezüstérmes Joshua Lakatos úgy vallott, úgy érezte magát, mintha bordélyházat üzemeltetne. „Soha annyi erkölcstelenséget nem láttam, mint akkor” – állította az ESPN magazinnak.

A New York Post a 2012-es játékok előtt egy névtelenségbe burkolózó amerikai olimpikont kérdezett meg, mi történik a faluban. Amikor a faluban vagyok, két fokozatban működöm. Vagy annyira a versenyre koncentrálok, hogy semmi más nem érdekel, vagy szétbulizom az agyam. Ami a faluban történik, az a faluban is marad."

Egy brit atléta a csoportos szexről is beszélt egy héttel a londoni záróünnepség után.

„A sícirkusz pornócirkusz” – az idézet a német világbajnok sízőtől, Maria Rieschtől származik, aki egyébként boldog feleség.