Pécs városa megmenti a Mecsek-ralit

2013.04.25. 14:05

Városi összefogással rendezik meg az idén a Mecsek-ralit, amely novemberben az országos bajnokság utolsó futama lesz. Az eddigi szervező Jelen István pénzügyi nehézségek miatt nem tudta vállalni a folytatást, de a pécsi önkormányzat tulajdonában lévő Pécsi Sport Nonprofit Zrt. megszerezte a szükséges papírokat és jogokat a versenyrendezéshez, és nemcsak a rali-ob futamára, hanem a nemzetközi szövetségtől (FIA) a Historic Eb-futamra is.

Nagy Csaba alpolgármester, a hazai szövetség (MNASZ) elnökségi tagja arról számolt be, hogy egy konzorcium jön létre, amelyben a viadal szakmai részéért a PSN Zrt., a marketingért a HPM Group cégcsoport, a számos kiegészítő program tető alá hozásáért pedig a Pécsi Fesztiválszervező Nonprofit Kft. felel.

A korábbinál szorosabb büdzsével rendezik meg az idei, 47. Mecsek-ralit, emiatt az eddigi három helyett kétnapos lesz a rendezvény. A rajt szokás szerint a Széchenyi téren lesz, a pénteki nyitónapon lesz egy éjszakai gyorsasági szakasz is.

A Mecsek-ralit, melynek szakmai vezetőjévé felkérték az eddigi szervező Jelen Istvánt, november 8-án és 9-én rendezik meg.