A tokiói kormányzó bocsánatkérése rasszizmus miatt

A török sportminiszter jelezte, elfogadják a tokiói kormányzó keddi bocsánatkérését a muzulmánokra tett kijelentései miatt.

A New York Times szombaton közölt interjút a japán főváros 2020-as olimpiai pályázati bizottságának vezetői tisztét is ellátó Inosze Naokival, aki egyebek mellett kritikát fogalmazott meg a török riválissal szemben: „időnként, mint Brazília esetében, jó, ha új helyszín merül fel. Ami azonban a muzulmán országokat illeti, csupán Allah a közös bennük, egyébként harcolnak egymással, s társadalmaik osztályokra tagolódnak".

A polgármester előbb Facebook-oldalán, majd tévényilatkozatában is elnézést kért félreérthető kijelentései miatt, s hangsúlyozta, hogy nem akarta megsérteni a törököket. Suat Kilic török sportminiszter szerdán reagált a bocsánatkérésre, s kijelentette, hogy ezzel lezártnak tekinti az ügyet.

„Mostantól reményeink szerint barátságos versengést folytathatunk két riválisunkkal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által támasztott irányelvek mentén" - mondta Kilic. A NOB korábban úgy reagált, hogy a fordítás alapján nem tudja eldönteni, mit is akart mondani pontosan a tokiói kormányzó, egyúttal pedig emlékeztette a kandidáló városokat a pályázati eljárás szabályaira.

A 2020-as nyári játékokra Isztambul és Tokió mellett Madrid pályázik még, a NOB szeptember 7-én, Buenos Airesben dönti el, melyik város lesz a házigazda 2020-ban.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08