O'Sullivan: Az orvosom segít Suarezen

A sznúkerbajnok Ronnie O'Sullivan ismét visszavonuláson töri a fejét, valójában csak a pénz miatt döntött úgy, hogy címvédőként ott lesz a vb-n. A Premier League-ben eltiltott Suarezt pedig megérti.

A négyszeres sznúkervilágbajnok Ronnie O'Sullivan szerint korábbi pszichiátere, Dr Steve Peters segíteni tud majd a Liverpool eltiltott futballistájának, Luis Suareznek, akit azért meszeltek el tíz meccsre, mert egy bajnoki közben megharapta ellenfelét, a chelsea-s Ivanovicsot.

„Abszolút megértem Suarezt, tudom, miért csinálta. Az ember agya elborul egy pillanatra, aztán meglepődik, hogy mit csinált. Ez olyan, mint amikor 2006-ban egy Stephen Hendry elleni meccs közben kivonultam. Utólag megbántam, de abban a pillanatban nem tudtam uralkodni az érzéseimen" - emlékezett vissza a BBC-nek.

O'Sullivan elmondta, hálás Dr. Peters segítségéért. „Nagyon sokat dolgoztunk együtt. Rengeteget segített rajtam azzal, amiket mondott. A mai napig nagy hasznát veszem a közös munkánknak".

A depressziójával évek óta harcoló sznúkerbajnok a BBC-nek most azt mondta, a jelenleg zajló világbajnokság után végleg befejezheti a pályafutását.  A 37 éves angol tavaly novemberben hagyta abba a szezont, személyes okokra hivatkozott, idén februárban jelentette be, hogy indul a vb-n.

„Rájöttem, hogy nem is hiányzott nekem a sznúker, de szükségem volt a pénzre. Őszinte leszek, voltak tartozásaim a gyermekeim iskolai tanulmányai miatt, nem fizettem ki az utolsó két-három félévüket. Úgyhogy kerestem egy kis pénzt, ezért a következő két évre ki tudom fizetni az tandíjukat. Azt hiszem, a sznúker már nem nekem való. Ez lehet az utolsó nagy verseny, amin részt veszek" - nyilatkozta a vb-n már elődöntős Sullivan. (Eddig csaknem hétmillió fontot keresett sznúkerrel - 2,5 milliárd forint -, az utóbbi két évben 450 ezer fontot).

Azt megígérte, hogy a Judd Trump elleni elődöntőben mindent belead majd, egyelőre 6-5-re vezet. Eddig sem volt gond a formájával a vb-n, magabiztosan, jó játékkal nyerte a mérkőzéseit, a negyeddöntőben Stuart Binghamet verte 13-4-re.

„Gyűlölök veszíteni. Még van néhány napom a tornán. Ha nem jutok tovább, akkor valami komoly baj van" - mondta. Állítja, ha nem tudja megvédeni a címét, akkor sem fog visszatérni, még részt vesz tíz olyan eseményen, amihez köti a szerződése, aztán megpróbálja magát valami mással lefoglalni. Korábban már többször tervezte, hogy visszavonul, mégsem hagyta abba a sznúkert.

„Ez a végső búcsúm, a hattyúdalom. Boldog vagyok, végeztem" - szögezte le ezúttal.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57