Johan van der Merwe első két napon bemutatott kamikaze taktikája a harmadik napra teljesen összeomlott: miután 333 km-es 48 órás eredményével megdöntötte az Afrika-csúcsot bezuhant az ágyba, gyakorlatilag átaludta a harmadik napot, és emiatt visszaesett a hetedik helyre. Később azonban visszakapaszkodott a harmadik pozícióba.
A tapasztaltabb versenyzők tudatosan törekednek arra, hogy mind a hat napon egyenletes teljesítményt nyújtsanak. Alan Young, a számos 6 napost meggyerő William Sichel állandó kísérője így fogalmazott: „A futónak úgy kell beosztania az erejét, hogy a napi teljesítménye közel állandó legyen, illetve alig csökkenjen. Ehhez természetesen az idő előrehaladtával egyre nagyobb energiát kell befektetnie.”
Az igazi verseny még csak most, 72 óra után kezdődik a dobogós helyezésekért. Érdekes, hogy a harmadik nap végéig nem alakultak ki nagy különbségek az élmezőnyben. A német Wolfgang Schwerk és a norvég Trond Sjåvik után következő négy versenyző között alig több mint tíz kilométer a különbség.
Bozó Pál és Vlastislav Skvaril egy percre sem vesztik egymást szem elől. A 300 kilométeres határt az ausztrál versenyző két órával korábban lépte át, de ez minimális hátrány egy hatnapos futás félidejében. A két 75 éves versenyző kísérői egymást figyelik: ha az ellenfél pihenőre megy, azonnal pályára küldik saját futójukat.
A női mezőnyben továbbra is magabiztosan vezet Nagyné Bakucz Krisztina, három nap után 30 kilométeres előnyre tett szert a német Silke Gielen.
A pénteken elrajtolt a 48 órások mezőnyében Lajkó Csabára a magyar 48 órás abszolút rekord megdöntésére törekszik, és ennek megfelelően is indította versenyét: az első 24 órát 222 kilométeres eredménnyel zárta.
A balatonfüredi pályát és rendezést dicsérik az eddig megdőlt nemzeti korosztályos rekordok (első adatközlés, az végleges ellenőrzések folyamatban):
24 órás korosztályos szlovén rekord M 50-54: Miro Rezonja 158,41 km
24 órás korosztályos dél-afrikai rekord M 55-59: Eric Wright 165,061 km
48 órás korosztályos norvég rekord M 55-59: Trond Sjåvik 291,62 km
48 órás abszolút Afrika-csúcs: Johan van der Merwe 333,02 km
48 órás korosztályos dél-afrikai rekord M 55-59: Ric Marini 261,91 km
48 órás korosztályos magyar rekord F 50-54: Nagyné Bakucz Krisztina 272,72 km
48 órás korosztályos szlovén alaprekord M 50-54: Miro Rezonja 270,02 km
48 órás korosztályos dél-afrikai rekord M 55-59: Ric Marini 261,91 km
A 6 napos verseny eredményei 72 óra után:
Az eredmények és statsztikák a versenyt szervező EMU sportegyesület honlapján élőben is követhetők.
Férfiak:
1. Wolfgang Schwerk (német) – 467 km
2. Trond Sjåvik (dél-afrikai) – 424 km
3. William Sichel (skót) – 393 km
Nők:
1. Nagyné Bakucz Krisztina (magyar) – 384 km
2. Silke Gielen (német) – 355 km
3. Ruth Jäger (német) – 323 km
Nemzetek versenye (a legjobb három atléta eredményének összege):
1. Németország – 1321 km
2. Magyarország – 1203 km
3. Dél-Afrikai Köztársaság – 1180 km
A 48 órás verseny eredményei 24 óra után:
1. Lajkó Csaba (magyar) – 222 km
2. Holló Mihály (magyar) – 200 km
3. Bögi Sándor (szlovák) – 175 km