Berta, Bettina
15 °C
26 °C

Végtelen elégtétel hat napig pályán lenni

2013.05.15. 14:53
Hat napon keresztül szinte megállás nélkül, egy 900 méteres pályán futottak körbe-körbe a balatonfüredi kempingben magyar és külföldi profi és amatőr ultramaratonisták. Volt szenvedélybeteg, frissen megözvegyült is megpróbálta legyőzni magát. És hogy miért? Erre keressük a választ.

„A halnak úszni kell, a madárnak repülni, az embernek futni” – ez az Emil Zatopek idézet van felírva a balatonfüredi kemping aszfaltjára. Az emberek pedig futnak, vagy gyalogolnak körbe-körbe, már vagy 127 órája, amikor bekapcsolódunk a hatnapos ultramaratoni versenyébe.

A háromszoros olimpiai bajnok Zatopek híresen kemény edzésmunkát végzett, de arra alighanem ő sem gondolhatott, hogy majd lesznek olyanok, akik minimális pihenőkkel több száz kilométereket tesznek meg a saját örömükre. Mi sem hittük, hogy az öröm szó felmerülhet ilyen extrém teljesítménynél, és bár kétségtelen, hogy szenvedés nélkül nem lehet ennyit futni, még a hatodik nap felé közelítve sem az elgyötört tekintetek vannak többségében, inkább angyali mosolyok ülnek az arcokon.

Arra sosem kaphatunk megnyugtató választ, hogy miért fut valaki ennyit. A megszállottság szó kevés ennek a leírására, de a verseny főszervezője, a több ultratávon is világcsúcstartó Sipos István szerint éppen az a lényeg, hogy a futó minden pillanatban tudja, hogy miért csinálja. Ha már benne is felmerülnek a kérdések, akkor elkerülhetetlen, hogy feladja a versenyt.

Sipos nem a levegőbe beszél, az ultrafutó viccesen azt szokta mondani, hogy Torgyán Józsefen kívül ő az egyetlen magyar, aki az ország minden településén járt. Torgyánról nem állíthatjuk biztosan, de Sipos 2000-ben 20 000 kilométer lefutva tényleg mindenhová elment Magyarországon. És átfutotta már Amerikát is, Los Angelestől New Yorkig.

A poharat letenni nehéz, nem 600 kilométert futni

A hatnaposról csak páran szálltak ki, a többség elviselte az újra és újra ismétlődő kilencszáz méter és öt centiméter hosszú kör monotóniáját. Nem is olyan nehéz, vallják többen is. Amikor megkérdezték egy korábban alkoholizmussal küzdő versenyzőt, hogy milyen durva lefutni hatszáz kilométert, azt válaszolta, nem az a kemény, hanem húsz éve nem inni.

Futva alszom, és közben álmodom

És nemcsak neki van ilyen súlyos története, hanem a füredi hatnapos mezőnyében szinte mindenkinek. Volt drogfüggő is rója a köröket, de itt van az a német futó is, akinek tavaly még a felesége is indult, már úgy, hogy tudta, végsőstádiumos rákbeteg. A szervezők róla is megemlékeztek, így a Jutta Jöhring-díjat idén Carsten Böcke kapta, aki a  megsérült versenyorvoson segített. De a mezőnyben voltak olyan futók is, akik lelki gyakorlatként, Sri Chinmoy indiai spirituális mester tanait követve vállalták az ultramaratonit.

Balogh Ádám a blogszférában és az amatőr futók között is népszerű Dagadt Köcsög előfutára volt, de ma már DK-tag is. 1998-ban 112 kilós volt, amikor egy újsághirdetés hatására elindult egy 2,5 kilométeres versenyen. Nem aprózta el, még abban az évben félmaratonit és maratonit futott, és lement 75 kilóra, úgy, hogy nem is edzett, csak versenyekre járogatott. Hogy még hosszabb távokat választott, az a katonáságnak köszönhető, miután egyéves szolgálatát letöltötte, egész egyszerűen lelassult, pedig már edzett is.

A lassabb tempó viszont a 24 órás futáson még mindig egész jónak számított. 2007-ben azonban eltiltották a hosszú futásoktól, egyensúlyzavarai miatt orvosokhoz fordult, akik szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála. Ennek ellenére tovább futott, és a nyugati orvoslásban csalódva öngyógyító agykontroll-tanfolyamot is elvégzett. Szerinte ez a két dolog - egy állásváltással kombinálva - hozta meg a gyógyulást, és tavaly már a hatnapost is befejezte.

Idén is indulni akart, a Facebookon keresett magának szponzorokat, hogy összejöjjön a nevezési díj. Nem volt sikeres, de tudta nélkül a Dagadt Köcsög Klub tagjai összedobták neki. „Sohasem tudom meghálálni nekik ezt igazán, ők az mondják, hogy a vidámságom meg a mosolyom éppen elég nekik cserébe, de én azt hiszem, ennél többel tartozok nekik.”

Balogh nem zsarolta ki magát, viszonylag sokat aludt, akár napi nyolc órát is, neki ez jött be, míg a mezőnyben sokan vannak, akik egy-két órát sem pihennek. Időnként ez taktikai fegyver is, míg a másik alszik, el lehet húzni tőle. Az igazán profik, mint például sokáig a harmadik helyen álló William Sichel azonban ezt nem hagyják, kíméletlenül felébresztetik magukat.

A lábrövidítő aszfaltcsík

A futástól azonban Baloghnak is csonthártya-gyulladása lett a negyedik-ötödik napon, az ilyen hosszú igénybevételnél a pálya sunyiságai is kiderülnek. Balogh a túl sok jobbos kanyart okolja, hogy egyenetlenül terhelődött a lába, de a norvég Sjåvik is hasonlóról számolt be. Az aszfaltcsík szinte észrevehetelen dőlése miatt az egyik lába megrövidült, a masszírozásnál vagy másfél centi volt a különbség a kettő között. Ennek ellenére ő az egyik legszebben futó a mezőnyben.

Vágtázásra persze senki ne gondoljon, a térdet alig emelve, könnyed, osonó futással halad. Mások nem is futnak, hanem erőteljes gyaloglással haladnak, cserébe viszont keveset alszanak, hogy pariban legyenek a többiekkel. Nagyné Bakucz Krisztina az első öt napban összesen aludt hat órát, de mikor beszélgetünk vele, ez nem látszik rajta.

Felosztani a végtelent

A több száz körbe bele lehet golyózni, gondolnánk. De tévednénk, senki sem vesztette el a realitásérzékét. A monotóniatűrésnek is vannak trükkjei, Séra István sosem gondol a nagy egészre, mindig kisebb, az elme számára befogadhatóbb célokat fogalmaz meg, pár körre gondol előre, de 17 kilométer helyett is inkább mond három Margitsziget-kört, mert az könnyebben feldolgozhatóbb. Szerinte sokan ott hibáznak, hogy már a futás elején nagyon határozott célokkal indulnak, és ha akkor is ragaszkodnak hozzá, amikor már látszik, hogy teljesíthetelen, szinte biztos, hogy összezuhannak, és feladják a versenyt.

Ajkay Antal más praktikát javasol: „Mindegy, mire gondolsz, csak arra nem szabad, hogy mikor lesz már a körnek vége. Már a helyi rádiót is hallgattam, így képbe kerültem Balatongyörök szociális ellátásáról is."

Az ultrafutás nem a fiatalok sportja

A többnapos versenyekhez rutin, belső tartás és óriási akaraterő kell, negyven év alatt alig találni versenyzőt, de még 70 év felettiek is kiemelkedő eredményre képesek. Füreden 38-an indultak, közülük 34-en végig is nyomták a 144 órát. A versenyre Európán kívülről is érkeztek, volt induló Dél-Afrikából, Brazíliából, és futott a Tasmán Ördög becenevet megkapó 75 éves ausztrál Skvaril is.

Séra szerint az ultrafutást életformaként lehet leginkább értelmezni, aki ide eljön, az az egész évét alárendeli a hatnaposnak. Vallja, nincs olyan ultrafutó, akinek ne lenne problémája verseny közben, de az a jó ultrafutó, aki felismeri a problémát és megpróbál válaszolni rá. Ezzel el is telik a futás egy része, de szerinte nincs szükség gondolatelterő trükkökre. „Sokszor csendes konfucionista szemlélődéssel telnek az órák, figyelem a többi versenyzőt, hogy mit csinál, hogyan taktikázik, vagy milyen a mozgása. A világ legjobbjai vannak itt, sokat lehet tőlük tanulni.”

A holtpontok elkerülhetelenek, van, aki szerint szinte az egész verseny egy merő holtpont, amin át kell lendülni, másokra hullámokban tör rá, de sokszor legyőzik magukat, és ez az egyik ok, amiért az ultramaratonit futják. „Végtelen elégtétel, hogy hat napig a pályán vagy, néha mérges vagyok magamra, hogy nem tudok futni, de aztán magam is meglepődöm, hogy mint egy főnixmadár, újra és újra feltámadok. És annyi emberi pillanat van, amit nem kapsz meg máshol, csak leültem kicsit, és máris ketten jöttek oda, hogy mi a bajom” – mondja Ajkay, akinek nem sokkal ezután megveregeti a vállát a csúcsért hajtó Pula Tamás is, már libben is tovább, de itt mindenki a másikért is szorít.

Enni muszáj

A hatnapos egyben evőverseny is, a futóknak muszáj tömniük magukat, hogy az elégetett energiát pótolni tudják, pár körönként szinte mindenki megáll, hogy néhány falatot magához vegyen. Ami nem olyan könnyű, az elhasználódott test nehezebben vesz be bármit, és a rágás is percekig tartó nyammogássá válik. A győztes Schwerk néhány órával a vége előtt állítja, felszedett egy keveset, az éjjel meg arról kérdezgette a szervezőket, hogy van-e bors vagy paprika a levesben, mert attól fél, hogy a kicserepesedett ajkait szétmarják a fűszerek. „Csokira savanyút, sósra édeset, egészen fura dolgokat kívánok meg egymás után” – mondta Ajkay, akinek a tojásos nokedli esett a legjobban. A táplálkozás mellett a folyadékbevitel is nagyon fontos, elsőre hihetetlennek hangzik, de 14-15 litert is megisznak naponta a futók.

140 óra után jöhet a vágta

Egy hatnapos a sprintről való elképzeléseinket is felülírja, itt nem néhány száz méterre erősítenek a futók, hanem már vagy négy-öt órával a verseny vége előtt belehúznak. Aki eddig vánszorgott, az is új erőre kap. Többen még a csúcsért mennek.

Pula Tamás egészen elképesztőt produkál, egyre jobb köröket megy, már hat perc alá is bekerül, éjjel egykor még 20 kilométerre volt Miro Rezonjától, de reggelre már csak néhány száz méter a szlovén előnye. A száguldás tovább tart, és már öt percen belül is fut egy körön, így reggel nyolc óra után nem sokkal be is fogja a szlovént, és aztán már az új magyar rekordért hajt. Még van ereje hozzá, és túlszárnyalva a rendező Sipos 756 kilométeres csúcsát az ötödikról a harmadik helyre fut fel; a teljesítményével a hat nap alatt majdnem Veronáig futhatott volna.

Utána még Nagyné is csúcsközelbe kerül, pedig reggel már ő maga is lemondott róla, de szinte mindenki űzi, hajtja, és végül neki is összejön a korosztályos rekord. A hátra lévő pár kört már különösebb kényszer nélkül teljesítheti. Ekkorra már színes kavalkáddá válik a mezőny, a legtöbben zászlókkal futnak, már megkönnyebbülve cseverésznek, de a lefújás felé közeledve van olyan is, aki már egy tapodtat sem lép, kinézte magának a célhelyet.

A végét jelző dudaszó után azért még be kell sétálni a célterületre, az egyik versenyző meg fásult örömmel veszi tudomásul, hogy amikor átment a kapun, nem sípolt be a körszámláló, ami már úgy hozzájuk tartozott, mint a lélegzetvétel.

Az ember fut, és ettől nem is nagyon lehet senkit eltántorítani, a jól megérdemelt pihenés szinte ismeretlen fogalom az ultrásoknál, a mezőny jó része pár hét múlva újra találkozik, hogy körbefussa a Balatont, de az már csak ujjgyakorlat lesz a maga 212 kilométerével.

A 6 napos verseny végeredménye

Férfiak:
1. Wolfgang Schwerk (német) – 857,7 km
2. Trond Sjåvik (norvég) – 820,7  km
3. Pula Tamás (magyar) – 767,8 km

Nők:
1. Nagyné Bakucz Krisztina (magyar) – 714,3 km
2. Silke Gielen (német) – 653,5 km
3. Ruth Jäger (német) – 614,2 km

A verseny részletes statisztikái az emusport.hu-n találhatók.