Változnak a birkózás szabályai

A februárban ideiglenesen megbízott szerb Nenad Lalovicsot választották meg szombaton a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnökének a szervezet rendkívüli moszkvai közgyűlésén, melyen szabályváltoztatásokról is döntöttek. Az olimpiai szereplés lehetőségének megvonásától fenyegetett sportág képviselői Lalovicnak 125/7-es voksaránnyal szavaztak további bizalmat.

A szerb első és legkomolyabb feladata az lesz, hogy vezetésével a FILA meggyőzze a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságát május végén arról, hogy meg kell változtatnia februári álláspontját, mellyel a sportág levételét javasolta a 2020-as játékok programjáról.

A NOB vb Szentpéterváron a birkózás, illetve a hét új jelentkező közül két sportágat jelöl ki, azok közül a NOB szeptemberi közgyűlése választja ki azt az egyet, amely szerepelhet a 2020-as olimpián.

Moszkvában a FILA illetékesei azonnali szabályváltoztatásokról is döntöttek. Az új rendszer szerint a meccsek két háromperces szakaszból állnak majd, a meneteket nem külön számítják, hanem a pontok összeadódnak. A szeptemberi, budapesti világbajnokságon már az új szabályok szerint zajlanak a küzdelmek.

A NOB korábban egyik legfontosabb kritikaként fogalmazta meg, hogy nincsenek nők a vezetésben. Ezt a hiányosságot úgy orvosolta most a szövetség, hogy a sportág vezetésébe egy női alelnök is bekerült. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59