Eb-pontot szerzett első versenyén a világ legfiatalabb, 16 éves kamionversenyzője
További Sport cikkek
-
Kilenc év után szétment a híres álompár
- Halálos baleset Győrben, meghalt az első magyar Dakar-motoros
- Újabb nemzetközi döntés sújthatja sikersportágunk klasszisait, de van ok optimizmusra is
- Budapesti mérföldkő: show-elemek és DJ a lovatlanított, fedett pályás öttusaversenyen
- Ayrton Senna 40 évvel ezelőtti sikere előtt tiszteleg a portugál futballcsapat
A közúti jogosítvánnyal még nem rendelkező, de a KRESZ-vizsgán már túlesett pilóta az Eb idei szezonnyitó versenyhétvégéjének helyszínén azt mondta, hogy vegyes, de alapvetően jó érzésekkel készült első Eb-futamaira, amelyekből négyet - szombaton és vasárnap kettőt-kettőt - kellett teljesítenie Misanóban.
„Mindig igyekszem a pozitív oldalról megközelíteni az előttem álló feladatokat, így összességében most is jó érzéssel tölt el, hogy itt lehetek" - fogalmazott, és hozzátette, a franciaországi Nogaróban április közepén tartott teszt sokat segített abban, hogy megtanulja kezelni az 5,5 tonnás MAN-t.
A miskolci pilóta szombaton az első futamon 11. lett, majd a másodikon a kilencedik helyen ért célba, utóbbi eredménnyel két Eb-pontot szerzett. Vasárnap mindkét versenyen 16. volt.
„Teljes mértékben biztonságban érzem magam a kamionban, a kihívást pedig abban látom, hogy a karrierem korábbi szakaszában ekkora járművet még nem vezettem. Az idényt nagyon jó lenne az első tízben befejezni, de ez egyáltalán nem lesz könnyű, mert a mezőny nagyon erős, és sokat kell majd harcolni a pontokért."
A csapat másik kamionját a tavaly több futamgyőzelmet is szerző Kiss Norbert vezeti. A szombathelyi versenyző - aki a szezont az első háromban szeretné zárni - úgy fogalmazott, korábban, a gyorsasági országos bajnokságban már megismerte mostani csapattársát, igaz, akkoriban még egymással harcoltak.
„Örülök az érkezésének, mert jó pilótának tartom, ráadásul eddigi pályafutásom során még nem igazán voltam olyan helyzetben, hogy a csapattársammal közösen tudjuk elemezni a köridőket, a beállításokat és a pályákat" - nyilatkozta Kiss. Azzal, hogy ketten szerepelnek a csapatban, lehetőségük van különböző versenystratégiák kidolgozására, ehhez azonban az kell, hogy Major a napi első futamokon az első nyolcban végezzen. A szabályok szerint szombaton és vasárnap is az első verseny első nyolc helyezettje fordított sorrendben startol a második futamon, tehát az első verseny nyolcadikja indulhat a pole pozícióból a későbbi futamon.
„Szerintem Beninek hamarosan menni fog, hogy az első nyolcban legyen, és akkor a második versenyt ő kezdheti az élről, ez pedig jó lehetőséget biztosít nekünk arra, hogy mindkét kamion az első tízben, pontszerző pozícióban zárjon."
Kiss Norbert a szezonnyitó hétvége szombati napját műszaki problémák miatt pont nélkül zárta, vasárnap azonban az első versenyen az élről rajtolva második, majd a másodikon nyolcadik lett.
Az első futamon elért dobogós hely a 2008-ban alakult csapat eddigi legjobb eredménye, tavaly ugyanis csak a második versenyeken értek el sikereket, ezekért pedig kevesebb pont jár.
A tíz hétvégéből, tehát 40 futamból álló Eb a kategória legmagasabban jegyzett szériája, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ugyanis világbajnokságot nem rendez a kamionosoknak.
Vasárnap - a szombathoz hasonlóan - több tízezer néző volt kíváncsi a kamionok versenyére és a kísérő programokra a 2011-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt San Marinó-i motorversenyzőről, Marco Simoncelliről elnevezett misanói pályán.