Harmincéves magyar íjászrekord dőlt meg

2013.05.20. 22:30

Banda Árpád az Európai Junior-kupa első fordulójában, Ljubljanában több korosztályos és abszolút magyar rekordot is megdöntött, írja az utanpotlassport.hu. Az olimpiai versenyszámban ő az első, aki 1300 pont fölé került.

Banda az olimpiai junior versenyszámban lőtt, ahol a program a felnőttekével azonos. A versenyző első lett a kvalifikációs alapszakaszban, 1328 ponttal (90, 70, 50 és 30 méteren 6×6, azaz összesen 144 lövést kell leadni). Ez új országos rekord az ifjúságiak és a férfiak között is, ráadásul utóbbiak között az eddig élő csúcsot 1983 óta tartotta az olimpiai ötödik helyezett Nagy Béla. Banda nemcsak összesítésben, hanem az egyes távokon is új rekordot állított fel. Mind a négy távon megjavította az olimpiai ifjúsági férfi legjobbat, 90 méteren beállította a felnőttekét, 70 és 50 méteren pedig újat állított fel.

Banda a kieséses szakaszban sem esett vissza, a döntőbe jutásért a junior terem címvédőjét, Luca Marant győzte le, majd a Jan Rijavecet is. Az aranydöntőben a német Florian Kahllund végül simán, 6-0-val verte, ám így sem lehet elégedetlen a 2012-es év legjobb utánpótláskorú versenyzője.