Gatyájával a fején ünnepelt, kiállították

A hülye kiállítások versenyében a thaiföldi bajnokságban futballozó Mario Djurovski ott lenne az élmezőnyben, hiába szerezte ő a győzelmet érő gólt csapatában.

A Muang Thong United macedón válogatott támadója a TOT elleni bajnokin 1-0-s vezetésnél ugrott ki a védők között, aztán a tizenhatosról szépen átemelte az ellenfél kapusát, majd jött a hülye gólöröm. A 27 éves futballista levette a nadrágját, felhúzta a fejére, és klubja szurkolói előtt kezdett el pózolni, amikor érkezett a játékvezető. Djurovskinak már volt egy sárgája, úgyhogy megkapta a másodikat, harminchat perc után vége volt a meccsének

Csapata így is megúszta, a TOT a szünet előtt még szépített, de egyenlíteni már nem tudott.

Nemrég a juventusos Vucsinics ünnepelte ugyanígy a gólját, a Pescarának belőtt tizenegyese után rántott le a nadrágját, megkapta érte a sárgát.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34