Közel ezren a tapolcai amatőr harcművészeti vb-n

Amatőr harcművészeti világbajnokságot rendeznek június végén Tapolcán, melyre ezer versenyzőt várnak a szervezők. Először rendeznek Magyarországon a World All-Style Kick-boxing Federation (WAKF) égisze alatt amatőr világbajnokságot - tájékoztatta az MTI-t a WAKF magyarországi képviselője, Horváth Ferenc szervező.

A június 27. és 30. között sorra kerülő vb-vel kapcsolatban elmondta, a világbajnokságon kevert rendszerű küzdősportok (K1, MMA), tatamisportok és ringsportok szerepelnek, valamint a birkózás válfajának számító grappling, illetve japán, kínai és koreai extrém formagyakorlatok versenye. A versenyzők gyermek, kadett, junior, felnőtt, veterán és gold kategóriában indulhatnak.

Az első magyarországi világbajnokság színhelyéül több okból is Tapolcát választották a szervezők: az önkormányzat támogatja a rendezvényt - Császár László polgármester vállalta a fővédnökséget -, a felújított Csermák József Rendezvénycsarnok pedig kiválóan alkalmas színvonalas sportesemények megrendezésére és a szálláshelyek jóval kedvezőbb árfekvésűek, mint a fővárosban - fejtette ki Horváth Ferenc.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40