A férfiak már biztos érmesek a teke-vb-n

2013.05.24. 11:52

A magyar férfi tekeválogatott biztosan érmet szerez a zalaegerszegi csapat-világbajnokságon. A negyeddöntőben a magyar csapat 7-1-re verte Lengyelországot, ezzel elődöntős, és legrosszabb esetben is bronzérmes lesz. A lengyelek az elsők, akik szett-pontot értek el a mieink ellen ezen a világbajnokságon. A csoportmeccsek során ugyanis végig 8-0-s mérkőzéseket produkált Fehér László szövetségi kapitány együttese. Pénteken a legeredményesebb magyar játékos Farkas Sándor volt 669 fával. A döntőbe jutásért Kiss Norberték a Románia-Horvátország negyeddöntő győztese ellen lépnek pályára.

Pénteken a női válogatott is bejuthat a legjobb négy közé, miután 17 óra 45 perctől Németországgal negyeddöntőznek. Kaszás Zoltán, a nők szövetségi kapitánya elmondta, hogy nem kell megijedni a németektől. „Jobbak vagyunk. Reális az a cél, hogy bejussunk az elődöntőbe. Minden azon fog múlni, hogy mennyire hisszük el azt, hogy megfogjuk csinálni.” – nyilatkozta a kapitány.

Németország minden világversenyen ütőképes csapattal vesz részt. Így van ez a zalaegerszegi világbajnokságon is, és rajtuk most nagyobb a nyomás, mivel a férfi válogatottjuk a csoportmeccsek után kiesett, így ők biztos nem szereznek érmet Zalaegerszegen.

Teke-vb, Zalaegerszeg, férfiak, negyeddöntő

Magyarország-Lengyelország 7-1 (3861-3682)